Wednesday, 4 April 2018

5 év

Újabb bizonyság arra, hogy a béemmí nem minden. Féltem megborotválkozni, pedig többen mondták, hogy kéne....de emlékeztem arra, hogy 5 éve, mikor levágtam utoljára a szakállamat, bucifejűnek láttam magam. Az 5 évvel ezelőtti énemhez képest momentán 5 kilóval vagyok nehezebb, mégsem lett bucibb fejem, sőt.

Nyilván az elmúlt évek alatt végzett gyúrás, bringázás, és egyéb sporttevékenység áldásosan hat ezekre a dolgokra, pedig ha csak a súlyból indulnék ki, azt mondhatnám, hogy kövérebb vagyok, mert évi 1 kilót híztam haha.

Tuesday, 3 April 2018

100

A mai edzésem kereken a századik volt. Tavaly szeptemberben kezdtem az átmozgató edzést, relatíve alacsony súlyokkal, kis szériákkal, és nagy nehézségekkel :) Mostanra már izomcsoportokra koncentrálok egy-egy edzés során, és sokkal nagyobb súlyokkal dolgozom.....de. De sajnos az ízületeim nem szeretik. Fáj a könyököm, a vállam, a csuklóm....(de most épp az alkarom, és a nyakam is)....és a derekam :):):) 

Továbbá a fejlődés sem úgy alakul, ahogy én azt elképzeltem. Az elején látványosan változtam, aztán valahogy megállt minden. Persze a bicepszem nőtt 5 centit, a combom is, és a mellkasom is, de valamiért nagyobb ütemű növekedésre számítottam. 

Mindezek ellenére nem hagyom abba. Beleástam magam valamennyire a témába, és rájöttem egy csomó dologra. Például arra, hogy a túl nagy súlyokkal való munka, és a bemelegítés/nyújtás hiánya kivégzi az ízületeket, és fájdalmassá teszi a munkát. Vagy arra, hogy ha nekem rossz a csuklóm, akkor különösképpen oda kell figyelnem, hogy a gyakorlatok során hogyan veszem igénybe, és hogyan engedem rá a terhelést.

Odafigyelek, hogy ne akkora súllyal dolgozzak, amekkorával tudok...tudnék, hogy mindig melegítsek be, és sose felejtsem el az edzés végén a nyújtást. Elkezdtem V-vel jógázni is, és rendszeressé tettem a szobabringa mellett a crosstrainer-es HIIT edzéseket, alkalmanként 45 perces programban, maximum fokozaton. Úgyhogy ha nem is olajozottan, de azért az ízületeim működnek, és nem tudták elvenni a kedvem az edzésektől.

Összességében jó mókának tartom, az általam fabrikált lehúzó- és evezőgép tök jól funkcionál, használom letolásra, és mellhez húzásra is, már a harmadik kábelt fogyasztom, na nem azért, mert tönkremegy, hanem mert csúnya fekete lesz a használattól, és elcsavarodik rajta a burkolat is. V-t is sikerült belerángatnom, és nagyon inspirál, hogy milyen szépen fejlődik, és milyen kézzelfoghatóan javul a teljesítménye. Marci lelkiismeretesen tolja, Benit néha nógatni kell, Jancsi viszont nem szerette meg a dolgot. Tomi már félig nem lakik itthon, ő terembe jár, de aikor itthon van, szoktunk együtt gyúrni, legutóbb túl is terheltük kicsit a szerkezetet a megállás nélküli munkával, úgyhogy a békában meglazult a kábel, és kicsúszott. Szerencsére nem történt semmi baj, gyorsan megcsináltuk. Kari is általában az egyetem edzőtermébe jár, itthon csak néha egy-egy hétvégén van, akkor meg inkább csak kardiózni szokott.
A biciklizés egyre jobban hiányzik....úgy értem, az igazi kerékpározás....ahogy egyre szebb az idő....de a balesetem sajnos elveszi a kedvem attól, hogy megint nyeregbe szálljak. A mozgásigényemet ezért inkább itthon, a négy fal között igyekszem kielégíteni.

Monday, 19 March 2018

Kényszerkardió

Csakhogy ne legyen unalmas sosem az élet....Egyik szemem sír, a másik nevet. Végre a platóm eleresztett, ennek örülök, igen bosszantó volt a heteken át tartó helybenjárás. Viszont egy rossz mozdulattól olyan szinten beállt a jobb vállam, hogy nem hogy edzeni, élni is alig tudtam két napig. Szerencsére a második napon már egy óra kardió belefért, a harmadik napon már ment a 3 órás kardiózás is, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem maradok mozgás nélkül, de most egy hétig biztosan nem nyúlok súlyzóhoz, mert félek, súlyosabb sérülést is begyűjthetek.

Hiába, az aktív súlyzós edzés megviseli a szervezetemet. Nyilván a korom, meg a hosszú ideig elcseszett testszerkezetem miatt...de a könyököm után most a vállam kattan be....a térdem meg a bringázásnál sajgott az első 50 km után...azóta szedem a glukozamint is rendszeresen...szembe kell néznem a korlátaimmal, mese nincs :)

Úgy döntöttem, most egy hét kényszerkardió lesz: napi három óra kardióedzés, és nulla súlyzó. Remélem a vállam rendbejön, és a következő héten visszatérhetek a súlyzós edzésekhez. Addig marad a szobabringa és a crosstrainer. A biciklin két órát tekerek, legfeljebb két részletben, a maradék egy óra a cross-on HIIT sémában, max fokozaton. Ez rendesen csak minden másnapi menet, mert a többi napokon a súlyzós edzés dominált....

Nejemmel pakolásztunk a házban...előkerült az egyik régi nadrágom....igen vicces ha most magamra húzom....:)

Sunday, 11 March 2018

Nem mindig könnyű

Régi és nagy igazság, hogy az élet nem mindig habostorta. Az életmódváltás, fogyás, súlytartás sem mindig siker, csillogás és fáklyásmenet. Szerintem aki valaha benne volt/van/lesz ebben, az mind átmegy olyan szakaszokon, ahol valamiért nem jönnek ki  a várt értékek. Hazudnék, ha azt mondanám, ez velem nem történik meg. És őszintétlen lenne a blogom, ha erről nem írnék soha. Azt hiszem.

Most épp egy ilyen időszakban vagyok bnne. Többedik hete van már, hogy nem értem a súlyom alakulását. Évek alatt megszámlálhatatlanul sok összefüggést, elemzést, és bevitt adatot vizsgáltam meg, hogy megkeressem a bevitt kalória, a lemozgott kalória, és a súly alakulása közti relációkat. Ezeknek az eredményeknek az alapján tudom (tudni vélem), hogy milyen számok milyen értékeket generálnak.

Magyarán szólva X kalória bevitele esetén, Y kalória lemozgásával Z mennyiséggel változik a súly, N irányba. Namost amikor nem ez történik, akkor általában nekiülök, hogy megnézzem, hol hibáztam. Biztos elszámoltam az adott héten valamit, vagy nem jól vittem be az adatokat. Az érdekesség akkor jön, mikor sorozatosan egymást követő heteken át történik mindez, mert akkor már trendről van szó, ami aggodalomra adhat okot.

Hetek óta ugyanazt a rendszert csinálom: napi 3 óra mozgás, amiből minden második nap full kardió, minden első nap csak másfél kardió és másfél óra súlyzós edzés. Kalóriabevitel pedig átlagosan napi 2029 az elmúlt egy hónapban (2000 volt a tervezett bevitel) A súlyom pedig nem olyan ütemben megy lejjebb, mint ahogy várnám, sőt, az egyik héten fél kilóval több voltam. Mondjuk összességében véve azt mondhatom, hogy a súlyom stagnál, pedig lejjebb kéne mennie, mert még nem tudtam visszadolgozni teljes mértékben az évvégén felkapott kilókat.

Túl a személyes sztorin: A plató effektusnak elég nagy irodalma van, és szerintem mindenki találkozott már a kifejezéssel valamilyen formában. A lényege, hogy az addig fennálló fogyási folyamat megáll, és makacsul nem mozdul. Nagyon veszélyes a dolog. Azért veszélyes, mert az emberek többsége ilyenkor simán feladja. Feladja, mert hiába tesz meg mindent a fogyásért úgy ahogy eddig, a folyamat leáll, ergo nincs értelme az egésznek. 

Az én tanácsom a következő: nem szabad feladni! Bulldogszerűen, makacs öszvér módra tartani az irányt, és vastagon tenni arra, mit mutat a mérleg. Mert a fák nem nőnek az égig. Mert egyszer el kell hogy induljon a folyamat, és el is fog. Ha a kalóriákat lelkiismeretesen számoljuk, és az edzéseket is korrekt módon elvégezzük, akkor nem kell aggódni a platónak is vége lesz egyszer.

Thursday, 8 March 2018

Az egyensúlyról sokadszorra

Sokszor érzem azt, hogy ez a blog is olyan, mint valamilyen szinten az életem: sokkal több a kérdés, mint a válasz. Az ember keresi a választ, de van, hogy válasz helyett csak még több kérdés jön. Megszámlálhatatlanul sokszor írtam már az egyensúlyról. De mire is gondolok, amikor ezt a szót kimondom/leírom?

A helyes életmód önmagában is magyarázatra, pontosításra szorul. Kinek mi a helyes? Kit mi motivál? Kinek mi a cél, és kinek milyen út vezet odáig? Ha az ember veszélyes mértékben túlsúlyos, akkor relatíve világos, mi a cél: lefogyni, és beletartozni abba a tartományba, ami.....na hova is? Ami egészséges? Ami szép? Ami vonzó? Mert ha az egészséges tartományt vesszük, az azt jelenti, hogy az illető fitt, nincsenek a súlyából adódó egészségügyi problémái, nem akadályozza a súlya semmiben. De ez csak a fizikai egészség. Mi a helyzet a mentális egészséggel? Mert akkor hozzá kell tenni azt is, hogy mindezek mellett még jól is érzi magát a bőrében. Ami viszont már sokkal összetettebb.

Mert mi a helyzet, ha valaki nem akkor érzi jól magát a bőrében, amikor fizikailag egészséges? Hanem akkor, ha szépnek, vonzónak, karcsúnak látja magát? És mi van, ha torzult az önképe, és még akkor is csúnya kövérnek látja magát, amikor másvalaki, kívülálló normálisnak látja? Mi van, ha jön egy rexia, és magával ragadja az alanyunkat? Akkor ki mondja meg, merre tovább?

Nyilván kell valamiféle kapaszkodó, ami független, amihez etalonként lehet hozzányúlni, de az az igazság, hogy ilyen szerintem nem létezik. Van persze BMR, meg BMI...de én ezekről azt gondolom, hogy nem alaposak, mert nem lehet őket egyénre szabni. A testzsírszázalékmérő csodamérlegeket meg említeni sem szeretném.

Talán a kapaszkodó, ami igazán független, és igazán mérvadó, az mi magunk vagyunk. Ki ismerheti jobban a testünket, a teljesítményünket, a munkabírásunkat, a lelki nyűgjeinket, a motivációinkat, a kifogásainkat, a mentségeinket....mint saját magunk? Túl a fogyáson, a normális életmód felé vezető ösvényen igazán csak magunkra számíthatunk, azt hiszem.

Kettesben önmagunkkal, visszatekintve a múltra, és előrerévedve a jövőbe....úgy kell átgondolni a miérteket, és úgy kell az egyensúlyt megtalálnunk. Hogy ne legyünk se elhízottak, se anorexiások, se exorexiások. Hogy ne szaladjunk egy olyan eszmény felé, ami elérhetetlen. A fiatalkori súlyunk az nem a fiatalkori életünk. Tudni kell elengedni azt, ami elmúlt, különben nevetségessé válhatunk, és egy olyan útra tévedhetünk, ami nem a helyes életmódhoz vezet.

El kell fogadni a kort is, a lehetőségeket is, és önmagunkból kiindulva megteremteni azt az egyensúlyt, ami képessé tehet minket arra, hogy boldogan éljünk. Adott esetben akár valamennyi túlsúllyal is. Vagy akár kicsit túl soványan is. Nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, és irreális eszmékben élni, és olyan célokat kitűzni, amit lehetetlen elérni. Mert az időt sajnos nem tudjuk visszafordítani. Sok ember nem találja a helyét ebben a világban, és azt hiszem az életmódkeresésnek ez valamiféle kulcsfontosságú alapigazsága, ami folyamatosan kihat az életünkre.


Thursday, 22 February 2018

Csapda

Érdekes hírt olvastam: tasmán kutatók a saját kísérletükből azt mutatták, ki, hogy ha valaki egy fogyókúra során rendszeresen két hétre felfüggeszti a diétáját, akkor hatékonyabban fogy le. 50%-al nagyobb mértékű fogyást tudtak prezentálni a kísérletben résztvevők közül azok, akik a 4 hónapos kúra alatt két hetenként két hétre felfüggesztették a diétát. Magyarázat: a szigorú és következetes kalóriaszámlálós diéta alatt az anyagcsere belassul, és a végén csak vért izzadva lehet további súlyt veszíteni. De ha a szervezetet becsapjuk, akkor az anyagcsere nem tud alkalmazkodni a csökkentett kalóriabevitellel.

Ezt mondja a cikk. Nem értek egyet vele. Egyrészt mert én magam is a kalóriaszámolással fogytam le, és vagyok képes kontrollálni a súlyomat, másrészt mert nem hiszek a "kimutatások" független értelmezésében. Nagyon nem mindegy kik, milyen körülmények között vesznek részt egy ilyen kísérletben. A résztvevők közül kinek milyen típusú az anyagcseréje, milyen a genetikája, mennyit sportol mellette, és így tovább. Mennyire ellenőrzik, ki mennyire tartja be a kísérlet útmutatásait. Csak akkor lehet igazán jó egy ilyen dolog, ha nagyon sokan vesznek részt benne, viszont az hatalmas kapacitást és anyagi forrást igényel, ha szoros elszámolás alá vonnák a résztvevőket.

Az anyagcsere folyamatok rendkívül bonyolult és egyénenként változó mechanizmusok, amiket egy laikus nem feltétlenül ért meg vagy képes elemezni. Éppen ezért tartom jó módszernek a kalóriaszámlálást, mert az kézzelfogható értékeket ad a bevitt/ledolgozott energiamennyiségeknek, és így ad valamilyen kiszámolható irányt. Ha viszont két hét kiszámolt, kontrollált diéta után két hét szabadság jön, akkor mi történik? Én már itt a blogon azt is kifejtettem, hogy heti 1 "off nap" milyen szinten el tudja rontani az egész heti eredményeket. Nem kell matekzseninek lenni, hogy egy hét alatt a napi 2000 kalóriás átlaggal mit művel egy 6000 kalóriás hetedik nap. Persze lehet azt mondani, hogy ugyan már, milyen hatezer....? De ha nem számolja senki, minimum lecsúszik ennyi akárkinél minden további nélkül. Az off nap általában nem azt jelenti hogy valaki egy extra szelet csokit megeszik. Sajnos az a mindennapokban is elő-elő fordul,  mert az emberek általában igen megengedőek saját magukkal szemben. Könnyű egy-egy 20 másodpercre "off the records" lenni. Ugyan mi baj lehet, ha egy komoly diétát 20 másodpercre felfüggesztünk...vagy egy percre?

Ez tipikusan az a gondolkodásmód, ami a jojóhoz meg a kudarchoz vezet. Egyenes út a "nekem ez nem megy úgysem" végállomásig. De visszakanyarodva az alaptémához: két hét nem diétás étrend az rengeteg...persze megint eljutunk oda, hogy akkor definiálni kéne mi mit is jelent. Mert ha a diétás étrend mondjuk 1500 kalória naponta, a nem diétás meg 2000, akkor más a helyzet. De a "kimutatások" sosem mennek bele a részletekbe ilyen szinten.

De akkor mi értelme van egyáltalán egy ilyen "kutatásnak"? Mert hogy mi értelme van egy ilyen cikknek, azt értem. Mint általában az összes újságírónak, aki bármilyen írást publikál, itt is az a cél, hogy minél többen elolvassák. Tehát ha olyat írok, ami felkelti az emberek érdeklődését, akkor a cikk sikeres lesz. Az emberek legalább fele túlsúllyal küzd, és szívesen fogynak. Nagy részük próbálkozott/próbálkozik, és sajnos többnyire sikertelenül. És akkor egy cikk azt mondja, hogy azért nem fogy le, mert túl szigorú magához? Hogy két hetente ugyanennyi időre szüntesse be a diétáját? Hogy attól fog fogyni, ha kontrollálatlanul zabál? Persze, hogy szeretik majd olvasni.

Konklúzió: a populizmus örök, az igazság meg még mindig "odaát" van.

Monday, 5 February 2018

...együtt megcsináljuk...?


Régóta érik bennem ez a poszt, de sokszor nincs elég idő, hogy nekiálljak kiírni magamból. Ez az egész lefogyás, életmódváltás téma addig nem fog veszíteni az aktualitásából, amíg a bolygó lakosságának a jelentős része túlsúlyos. Márpedig ez a helyzet. Talán az első és legfontosabb pont, hogy leszögezzük: a túlsúly nem jó. A túlsúly ártalmas. Ártalmas az egészségre, és ártalmas az önbecsülésre. Az egészséggel kapcsolatban egyértelmű a miért, az önbecsülés már kissé összetettebb dolog. A második fontos lépés, hogy tenni akarjunk ellene. Ha valaki ezen is túl van, akkor jön a harmadik szint: De hogyan?

Hogyan kezdjünk neki, hogyan álljunk hozzá? Hogyan legyünk képesek végigcsinálni? Hogyan változtassunk az életünkön, ami nyilvánvalóan azért alakult ki olyanra, amilyenre, mert ahogy élünk, úgy élünk. Unásig ismételt közhely, hogy milyen nehéz. Maga az átalakulási folyamat azért baromi nehéz, mert a legkomolyabb dolgot kell megváltoztatni az életünkben: önmagunkat.

Nyilván nem véletlen, hogy szerte a világon bevett módszer az életmódból adódó problémák megoldására a közösségi vonal. Az indulatkezelés, az alkoholizmus....a sok sikersztori mögött általában ott van egy mentor, egy "mérgestárs", egy "buddy", akit fel lehet hívni, ha szemezek a pohár itallal, vagy ha úgy érzem, hogy a "mérges pókok csipkedik az agyamat". Kell valaki, aki ott van, és megállít. Akihez lehet szólni, aki megérti, mert átélte, és tudja. Tudja, hogy egyedül nem megy.


Ideális esetben a társ az életben is társ, tehát ott van hogy úgy mondjam kéznél....férj, feleség, barát, testvér, szülő, egyéb rokon, stb. Nem ideális esetben segíthet egy közösség. Egy facebook-oldal, egy baráti kör, egy egyesület, vagy akár egy alapítvány. A lényeg, hogy valaki, akivel meg lehet beszélni a kérdéseket, amikor elérkezünk egy útkereszteződéshez. Valaki, aki járt már arra, és visszajött az útról, és tudja hova vezet.

Valamiért én hiszek ebben. Hogy ez így képes működni. Egyenlőre a hit marad csak...mert a bizonyosság ideje még nem jött el. Én szerencsés vagyok, mert szupportáló családom van, sőt, magammal sikerült rángatni mindenkit, és ma már nemcsak a feleségem és én, hanem az összes gyerekünk is sportol, és tudja, hogy mennyire fontos, mit, mikor és mennyit étkezünk. De tudom, hogy vannak olyanok, akik nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy segítő, támogató környezet vegye őket körbe. Mert a kollégák, vagy a haverok sokszor nem ilyenek. Az embereket sokszor vezeti sajnos irigység, káröröm, rosszindulat. 

Menthetetlenül hiszek abban, hogy a közösségi médiának igenis lehet jó szerepe, és nemcsak rossz. Hogy nem csak elidegeníti az embereket, megöli a kapcsolatokat, és zombivá változtatja a 10 éves gyerekeinket. Tény, hogy messziről nézve ez az egész még nagyon gyerekcipőben jár, és sokminden nem teljesen világos. Érteni kell hozzá, látni az összefüggéseket, venni a jeleket. Ez nekem nem mindig megy. Nem mindig látom meg, mi az ami képes megmozgatni másokat, mi az, ami azt a reakciót váltja ki az emberekből, amit szeretnék. Nem baj, a jó pap is, hátmég én...

A konklúzió az talán, hogy nem adom fel, és hogy a remény hal meg utoljára :) Továbbra is hiszek abban, hogy ez az irány jó, és közelebb visz egy egészségesebb, jobb világhoz.