Tuesday, 14 November 2017

Életszerűtlen egoizmus?

A legutóbbi bejegyzésem megmaradt piszkozatnak, nem publikáltam. Azért nem, mert nem akarok sem nyavalyogni, sem másokat megbántani.Ugyanakkor mivel a fejemből ki akartam írni, kiírtam...tehát én láthatom, ami később mg jól jöhet - nekem. Most, ebben a pillanatban még nem tudom, ez is egy olyan poszt lesz-e.....szóval   

Egy fogyókúrás blogon azt olvastam, hogy,

"nem tartom túl életszerűnek, hogy egy férfi hónapokon keresztül bevásároljon, kalóriákat számolgasson és főzzön magának. Az én családomban ez legalábbis elképzelhetetlen. Lássuk be, a legtöbb esetben mi nők vásárolunk, főzünk, a hűtőben, a kamrában az van, amit mi rakunk bele."

Tehát akkor ennek alapján én nem vagyok életszerű. Mostanában nagyon sokat hallani arról, hogy a férfiak előítéletesek a nőkkel, hogy diszkriminálják őket. Lendüljünk túl azon, hogy ez a mondat is egy előítélet, párosítva egy általánosítással...és koncentráljunk arra, hogy hány esetben történik mindez fordítva. A mi életünkben sok évig az volt a feleségemmel a munkamegosztás, hogy én eljártam dolgozni, ő meg ellátta az otthoni teendőket. Gyerekek, vásárlás, főzés, házimunka, logisztika. Ez egy teljesen okés társadalmi modell. Később saját vállalkozást indítottunk, és minden időnket közösen töltöttük el. Itt Írországban mikor kijöttünk, a vállalkozásunk elvérzett a 2008-as nagy világválságban, mi szeptember 4-én értünk ide, és valamikor egy héttel később jelentették be, hogy akkor összeomlott a világgazdaság. A megrendelők úgy tűntek el egyik napról a másikra, mintha sosem lettek volna. Lépni kellett, munkát kellett szerezni. Voltam én a 193 kilómmal, asztmásan, aminek a tetejébe lebénult a fél arcom is, és mindenki temetett, mert biztosak voltak benne, hogy a kövér pali agyvérzést kapott....A feleségem elindult, és 3 nap alatt talált munkát. Azóta sok víz folyt le a folyókon....és a mi helyzetünk munkamegosztásilag nem változott. Nekem nincs munkahelyem azóta sem, az én életem abból áll, hogy gyerekeket terelgetek, fuvarozok, vásárolok, főzök, házimunkát végzek, karbantartok, és napi több órát edzek. Feleségem pedig eljár dolgozni. Ha egyenjogúságról beszélünk férfiak és nők között, amiben én vastagon hiszek, akkor ezzel semmi gond nincs, ha a fordított verzió okés, ennek is annak kell lennie. Mégsem az, mert az emberek többsége minimum furcsállja ezt a felállást.
Azért, mert egyrészt nem érti az anyagiakat, másrészt nem érti az egómat. Nyilván a kettő összefügg. Ezek elég intim dolgok, de hát attól még beszélhetek erről...az élet rövid, minek rizsázzak....Az anyagiak úgy alakultak, hogy egyrészt nem vagyok teljes mértékben inproduktív, rendszeresen vállalok a kezdetektől fogva fordítást, rengeteg embernek segítettem már az ír hivatalokkal szembemenve kiharcolni dolgokat, lett légyen az rokkantsági járadék, vagy családi pótlék, ezen kívül is előfordul, hogy egyéb (adás-vétel) módon keletkezik jövedelem, másrészt elég jól keres a feleségem ahhoz, hogy legyen mit beosztani. Az egómmal semmi bajom, mert a nejemmel teljes egyetértésben, közösen döntünk mindenben, és olyan, mintha mi ketten egyek lennénk, tehát nincs értelme annak, hogy enyém, tiéd, mert csak miénk van. Ennyi. Ja, soha életemben nem vettem fel sehol munkanélküli segélyt sem....

De mindezeken túl is erősnek tartom a fenti bekezdést, és persze tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokan gondolják ezt és így a férfiakról. Innen már csak egy lépésre van az, hogy az igazi férfi 100 kilónál kezdődik, és ha nem iszol, nem dohányzol, legalább hugyozd össze magad, hogy valami férfiszagod legyen. Már miért ne vásárolhatna, főzhetne, és neadj' Isten  számolhatná a kalóriákat egy férfi?? Most mondjam, hogy nézzük meg a világ leghíresebb séfeit, hogy milyen közöttük a nemek aránya? Vagy az már szexista lenne? És ez nem szexizmus?
   
Egy férfitól nem várható el az, hogy odafigyeljen arra, mit eszik, hogyan él? Egy férfi ezzel ne foglalkozzon, csak menjen el jó korán reggel, jöjjön haza jó későn, keressen sok pénzt, sose menjen nyugdíjba, és lehetőleg rögtön a CEO irodájából vigyék a temetőbe? Mert egy férfi csak arra kell, hogy tegye a dolgát...csináljon gyereket (ha akarja a nő), és menjen el dolgozni, keressen jó sok pénzt? És fogja be a száját...? Ugye hogy nem....ugye??

Ez a világ tele van hazugságokkal, igazságtalanságokkal, nehézségekkel. Ha boldogulni akarsz benne, fel kell venni a kesztyűt, és harcolni kell. Vagy elmehetsz egy barlangba visszavonulni mindenki elől. De ha elbújsz a társadalom elől, nem lehetsz a részese. Ha a részese akarsz lenni, akkor választhatsz, hogy passzív vagy aktív szerepet vállalsz-e. Ha aktív szerepet akarsz, hát akkor igen, akkor fel kell venni a kesztyűt.

Én mindig azt mondom, hogy önmagunk értékrendszerében bízzunk, önmagunk mércéjével mérjünk, és önmagunkhoz képest fejlődjünk, legyünk jobbak, többek. Ez az én egoizmusom. És senkinek sem könnyű soha. Leginkább mindig a másiknak "könnyű". Mert a saját helyzetünk mindig teljesen "egyedi", amit nem értenek meg, és az az akadály, nehézség, bonyodalom, helyzet, ami a miénk, amiben mi vagyunk, az mindig "más". Pedig egy nagy túróst más. Mi vagyunk mások, ha így gondolkodunk. Kifogást keresünk, megmagyarázunk, mentségeket építünk föl, lett légyen szó társadalmi egyenjogúságról, munkamorálról, egóról, vagy épp a mérleg által mutatott számról. Vagy arról, hogy miért nem edzünk eleget. 

Oda lehet vágni, hogy neked könnyű, mert
  • van pénzed (=megveheted a prémium okos ételeket, és befizetheted magad az edzőterembe)
  • nincs pénzed (=nem esel kísértésbe, sem a süteményespultnál, sem az all inclusive nyaraláson)
  • van munkád (=mindennap meg kell felelned, van kontroll, van társaság, van inger, motiváció)
  • nincs munkád(=csinálhatsz azt és akkor, amikor akarod, nincs főnök, aki ugráltasson)
  • kövér vagy (=tökmindegy mit eszel, elengedheted magad, nem kell megfelelned)
  • sovány vagy(=tökmindegy mit eszel, úgysem látszik rajtad)
  • elfoglalt vagy(= nincs időd elcsábulni, enni, rohansz egész nap, időd sincs elhízni)
  • ráérős vagy(=nem kerget senki, van időd kajákkal pepecselni, edzegetni, stb)
Sorolhatnám még sokáig. Mert sosem a körülmények számítanak, hanem az attitűdöd. Egyedül az számít, az vagy Te Magad. A Te értékrended, a Te életed....olyan, amilyennek felépíted. Én így gondolom.



Friday, 10 November 2017

Hintaelmélet és a létezés tartományai

Vajon mi normális? Mi számít annak, ha helyes életmódról, helyes életről van szó? MI a jó, az értelmes középút, nagyon sok posztom, talán túl sok is...csak erről szól, az útkeresésről, a hogyanokról. Mert nem tudom a válaszokat. Keresem, de nem találom....

Nyilván ha veszek két extrém szésőséget egy adott témában, akkor az mindkét oldalon túlzás. Egyenlő arányban lépegetve közép felé, elérek a mértani középpontba. Itt van a mérleg nyelve, tűpontosan megállva. Azonban egy élet, egy életmód, egy életfilozófia ha tűpontosan ki van mérve, az ugyanolyan beteg, mert akkor már mániáról beszélünk, elvakultságról, elmebetegségről, rögeszmékről, valóságtól való elszakadástól, és így tovább. Világos tehát, hogy egy tartományban kell gondolkodni. Na és akkor jönnek a kérdések: mekkora tartományban? Honnantól számít normálisnak, és hol van a határ, ahonnan már nem az?

MIndenki egy külön világ, ez is a vesszőparipám....nincsenek egyenszabályok, nincsenek olyan axiómák, amik mindenkire egyformán igazak és működnek, és megállják a helyüket. Az egzakt módszerek sem tökéletesek, gondoljunk csak arra, hogy pl. egy BMI érték mit mutatna egy testépítő-bajnok esetében. Azonnal kezdjen fogyókúrázni, mert túlsúlyos....Annak idején én próbáltam utánamenni, hogy ki találta ki, és honnan jött az a szám, ami azt hivatott mutatni, mennyi az optmális bevitt kalória naponta. Akkor kiderült, hogy ez a dolog amolyan farkától a fejéig módszerrel került bevezetésre.....tehát a fogyasztásból lett visszakalkulálva....ha jól emlékszem. Tehát nincs tudományos alapja.

Örök kérdés a túlysúllyal küszködőknek: miért? Mitől? Hogyan lesz túlsúlyos, amikor pedig nem is eszik annyit, mint sokan mások, akiknek nincs ilyen gondja. Hányan menekülnek aztán a különféle megoldhatatlan pályán mozgó indokokba....hormonok, pajzsmirigy, gének....de közben érdekes módon általában mindenki tud hatni a súlyára, megfelelő elszántság és kitartás mellett. De felmerül a kérdés: meddig? Személy szerint sok embert ismerek, aki ideiglenesen lefogyott...egyszer kétszer többször....de mint a meglökött hinta, idővel ahogy az is visszaáll az eredeti, függőleges helyzetbe...úgy ők is egy idő után visszaállnak a túlsúlyos létezésbe. Persze értem én, folyamatos lökés kell a hintának is, hogy mozgásban maradjon...de

A kérdés az, hogy lehet-e állandóan ott állni és lökni? Mi van ha elfárad a karunk? Mi van ha el kell menni pisilni...Mi van ha sürgős hívást kapunk? MI van ha elered az eső? Egyáltalán hogy jó, hogy van a világ egyensúlyban....ha a hinta áll, vagy ha leng?

Az ember nem akar a rexiák fogságában élni, meg persze kövér se lenni. Ezért kell a kontroll. De mi van, ha a kontrollal kapcsolatban is kialakul valami "rexia"...van olyan, hogy kontrolrexia...??? Szerintem nincs, de olyan biztosan van, hogy valaki nem normális módon viszonyul a kontrollhoz. Az elmúlt években mindig azt mondtam, hogy a számok fontosak, kellenek, és abszolút igazak, tehát bátran támaszkodhatunk rájuk. Vajon igazam van?

Ez az egész mentális kalamajka bennem addig dúlt, míg ma dacolva a saját beidegződésemmel, nem álltam rá a mérlegre, pedig egy hete mértem magam utoljára, tehát ideje volna. És hogy miért nem?...Mert nem tetszett, hogy napok óta ez járt a fejemben, hogy vajon majd mit mutat...mert nem érzem, hogy fogynék, pedig a napi két óra bringa és a heti három súlyzós edzés megvan, és kajakontroll is megy, igaz nem koplalok, de átlag 2200 kalória fölé nem megyek. Persze tudom, hogy az aktív tömegnövelő edzésnek pont az a lényege, hogy növelje a tömeget, de az azért mégiscsak nem normális, hogy mondjuk azért aludjak rosszul az éjjel, mert tudom, másnap mérem magam....miközben ugyebár már nem vagyok az a 200 kilós pali, akinek SOS fogyásra van szüksége. Meghát van a kisördög aki a vállamon csücsül, és azt suttogja a fülembe, hogy nehogymár a mindennapi 2óra kardió, a heti három edzés, és a max 2200 kalória mellett mérni kelljen magam...a kalóriaszámolós oldalak szerint napi kétszer ennyit kellene ennem, hogy megadjam a testemnek, ami jár...

Lehet, hogy ez is a fejlődés egy foka....elengedni a kontrollt, vagy részben legalábbis korlátozni...mondjuk normális periódusokra, vagy inkább úgy írom normális érzésekre. Meggyőződésem, hogy az életet élni kell. És abban is hiszek, hogy van aki túlsúlyosan boldog. És van aki úgy boldog, hogy napi 6 órát edz. Mert mindannyian mások vagyunk. Mindőnknek úgy kell megtalálni a boldogságot, hogy működjön. És persze, hogy a működésbe ne zavarjon bele semmilyen egészsgügyi rizikó....mert ugye a szélsőségek nem jók, hiszen úgy hiába akar boldog kövér lenni valaki, ha közben retteg az infarktustól vagy a cukorbajtól, vagy keringési problémáktól. Vagy ha olyan fizikai akadályokba ütközik, hogy pl. nem tudja bekötni a cipőfűzőjét vagy kitörölni a fenekét...csakhogy két triviális példát mondjak.

Szóval van egy tartomány, ahol a túlsúlyos alany egészséges, nincs fizikailag akadályozva semmiben, nem cukorbeteg, nem jelent fenyegetést a túlsúlya az egészségére..fitt is..és boldognak érzi magát (már ha képes rá). Kell-e ennél több? Ugye jön a lényeges kérdés: de mekkora az a túlsúly? Mert 1 kiló is más, 5 kiló is más 15 kiló is más és 30 kiló is más....ennyi túlsúllyal még mind igaz lehet a fent leírt definíció....ilyenkor ki és milyen alapon dönt arról, hogy mi tartozik a helyes életmódba, és mitől lesz az alany boldog? Talán ez is genetikailag van kódolva....a boldogságra való képesség. Ebben a tartományban ugyanis inkább filozófiai útra terelődik a dolog: mert a kockázatmentes túlsúllyal élő esetleg nem látja magát szépnek, kívánatosnak, és ezért nem boldog. Mert a szépnek kommunikált idea az a csontsovány, egy deka felesleggel nem rendelkező emberpéldányokra van ráhúzva.  Ebben az esetben tehát mentális tréning tárgyát képezheti az is, hogy elfogadjuk magunkat, és ne mások által kreált skatulyák szerint tekintsük a világot olyannak, amilyennek ők akarják láttatni velünk.

És meg is érkeztünk a jelenkor másik nagy divatjához: amikor jelentős, egészségügyi kockázatot hordozó túlsúlyos emberek vadul, ezer százalékos erőbedobással "fogadják el magukat", és büszkén vállalják a nem 5, hanem akár 50 kiló túlsúlyt is, mondván, hogy ez vagyok én és én így szeretem magam. A társadalom jelentős része pedig gratulál, és azt mondja, milyen szép dolog, ez igen, így is kell ezt csinálni...közben pedig haladnak egy egészségügyi katasztrófa felé ezerrel, és nem biztos, hogy lesz majd visszaút. Persze simán lehet, hogy ez sem véletlenül van így (CONTHEO megint), hiszen végső soron a társadalomnak az a jó, ha a polgár minél korábban elhalálozik, ha már nem aktív pénzkereső....tehát a hosszú, boldog és egészséges öregkor nem cél....

Hát mit írjak: megint elcseszett sok kérdés van bennem, és még mindig keresem a válaszokat, szóval summázva annyit is írhattam volna a mai posztomba, hogy: nincs semmi különös, csak a szokásos agyalás a dolgokon.... 

Tuesday, 7 November 2017

Kötéltánc, avagy a sokadjára ismétlődő gondolatok

Az ember azt hinné, hogy a szélsőségek azok, amik ritkák...pedig nem. Én valahogy úgy látom, hogy a ló két oldala megtelt.Középen meg van a penge, rajta meg a kevés fehér holló...elég sok embert ismerek, aki nem igazán foglalkozik az helyes életmód témával, (vagy legalábbis csak a szándéknak az árnyéka van jelen náluk), és olyat is sokat tudok, aki 110%-al nyomja, és mind a táplálkozás vonalon, mind  mozgás terén gyakorlatilag kompromisszumok nélkül létezik. Természetesen nem definiálnám magam fehér hollónak. Nyilván én vagyok a tetű a ló szőrében, aki mászkál ide-oda....vagy nem tudom. Életem jelentős részében baromi kövér voltam, ez tény. Sajnos a fiatal éveimben bizony egyáltalán nem látszott, hogy mégcsak az árnyéka is ott lenne mögöttem a helyes életmódra való szándéknak....és a legtöbb esetben nem is volt ott. Aztán persze a szándék megvolt, de hát istenem, az mennyire kevés még!...

De vajon egyáltalán lehetséges megülni a lovat? Most persze nem azokra a szerencsésekre gondolok, akiknek ugye tökmindegy mit és mennyit esznek, mert sosem lesznek túlsúlyosak, hanem a többiekre, ahova én is sorolom magam....Az ember multifunkciós, jó esetben. Értem ezalatt, hogy képesek vagyunk mondjuk egyszerre autót vezetni, gyereknek válaszolni a kérdésre, rágógumiért nyúlni a középkonzolhoz, bekapcsolni az ablaktörlőt, és csendesen mormogva elküldeni melegebb éghajlatra az eléd kikanyarodó idiótát....tehát nyilván az ember az élete során kénytelen összehangoltan létezni, cselekedni, tervezni és kivitelezni a dolgait. És ez a helyes életmódra is fokozottan igaz. Igaz, mert ugyebár nemcsak hogy helyesen kell étkezni, de kell még elég vizet inni, mozogni hozzá, és közben pihenni is. Továbbá ne feledkezzünk meg arról sem, hogy azért az életben van ám még más is. 

Vannak gyerekek/szülők, van elvégzendő munka, vannak tervek, vannak közelgő ünnepek, éshát pláne ahogy öregszünk, van az is, hogy csak egyszer élünk és egyszer csak meghalunk majd. Ki tudja mikor...klasszikust idézve remélem fiatalon halok meg, de minél később. És ugyenezen a pályán halad az a vonat is, ami az infarktus-cukorbetegség-helytelen táplálkozás-mozgásszegény élet- megállóknál áll meg, és az is, ami a fitnesznáci- ünneprontó - elmebeteg ortorexiás- besavanyodott- élet örömét képtelen megtalálni megállóknál. Tudom, hogy az attitűd esszenciális ennél a dolognál....de ugye attitűdöt se boltban vesz az ember, hanem az kialakul. Kialakul a gondolkodásmódból, az életről alkotott elképzelésekből, a célokból, az indulatokból, az érzelmekből, a tapasztalatokból, az élményekből. Persze folyamatosan változik, alakul, fejlődik....de csak lassan s közvetve tudjuk befolyásolni, gyorsan, hirtelen nem lehet. Ahogy elhízni vagy lefogyni sem lehet egyik napról a másikra. Mindkét folyamathoz hosszú időn keresztül fenntartott, célzott viselkedés kell.

Tehát az élet összetett. Megülni a lovat nem könnyű. Sokminden van, amire figyelni kell, és sokminden van, amivel kapcsolatban nagyon könnyű megcsúszni, és hirtelen a ló másik oldalán találni magunkat. Az egész egy kötéltánc, ahol billegni ér, de ha leestél, akkor nagyon nehéz felkapaszkodni a mélyből, és újra megtalálni az egyensúlyt.  És nem leesni megint.

Viszont már maga a helyes életmód kifejezés is elég rugalmas dolog. Mert szerintem kijelenthető, hogy nincs olyan helyes életmód, aminél ne lenne még helyesebb...inkább én valahogy úgy látom, hogy az iránynak kell megegyeznie...nagyjából. De ugye kinek-kinek más a helyzete, mások a körülményei, mások a lehetőségei, és mások a képességei. Nyilván folyamatosan törekszik ezeknek a fejlesztésére, tágítására, dehát lássuk be, én pl. akármilyen faszagyerek is vagyok, sosem lesznek olyan körülményeim, mintha mondjuk megnyerném az itteni lottófőnyereményt, és eurómilliók felett kéne ülnöm, kitalálva, hogy mihez szottyan az úri kedvem....

Tök jó, mert most megint ott vagyok, hogy keresem a válaszokat, de az egy kérdésből lesz ezer, válasz meg sehol, csak ködös, többféleképpen értelmezhető frázisok, elméletek, elképzelések....meg olyan igazságok, amikkel nehéz bármit is kezdeni. Megfoghatatlan, dodonai, örökké változó, minden más által befolyásolás alat álló, kiszámíthatatlan, szeszélyes, és sokismeretlenes egyenletek, aminek a megoldásához ugyan nekikezdhetünk, de igazán megoldani sosem fogjuk. Szerencsés esetben az eredmény használható lesz, talán még jó v agy helyes is....de bizonyítani, levezetni nem tudjuk majd. Ha mégis visszatekintve meg akarjuk majd érteni a folyamatokat, majd lehet hivatkozni az egyediségre, a szerencsére, a tehetségre....vagy a speciális helyzetekre, a balszerencsére, és az adottságokra.....vagy tulajdonképpen bármire...

Konklúzió? Hát igen, kéne valami...azt hiszem, akkor nem rontunk sokat, ha képesek vagyunk mindig önmagunkhoz viszonyulva fejlődni, jobbak lenni, többet tenni...akkor talán feljebb tudunk mászni a ló oldalán, és ha a hátára nem is jutunk fel, de jobb helyzetbe hozhatjuk magunkat. Fehér holló meg amúgy sincs sok, én pl sosem láttam egyet sem még :)

Thursday, 2 November 2017

...mindeközben...

Végre túl vagyok a nappali kifestésén is, ami a maga 24 négyzetméterével, és hatvannégy (64) csavarjával a falban nagy falat volt....de most akkor kész van a lenti kis előszoba, a nagy előszoba, a konyha, a nappali, és az emeleten a fenti előszoba, meg J szobája....már csak a hátsó előszoba, T, M, B szobája, és a mi hálónk van hátra...és akkor az egész ház ki lett festve. A nappaliban lefestettem a lábazatot is, az angol ablak párkányait talán holnap, és akkor nekimegyek az előszobalábazatoknak is. Nem is maga a festés ebben a nagy meló, hanem a sokminden ki- és bepakolása, de szerencsére iskolaszünet van, így volt segítségem három kamaszfiú személyében....

Szép lett amúgy, és tökjó festékszag van az egész lakásban. Közben elhalálozott a nespresszó gép :-( pedig esküszöm, havonta vízkőtelenítettem...de mégis tönkrement. Ráadásul nem is használtuk folyamatában, mert a filtereset nyomjuk, hiszen az hatékonyabb és olcsóbb is. Most viszont csak az van, mert T elvitte magával a hagyományos 15báros presszógépemet, ami tökéletes lenne, ha nem szivárogna a víz belőle...viszont azt ha egy tálcára rakom, simán lefőzök vele 10-20 kávét, mire egy csészényi víz összegyűlik a tálcában...a nespresso gép a víz 70%-át a saját csepegetetőjébe nyomja, és alig tol át valamit a kávékapszulán. Most nézhetek kávéfőző után....megint. Jó, hogy a filteressel lefőzzük a napi kávékat, de azért nehezen vagyok meg úgy egy nap, hogy legalább egy rendes espresszót ne igyak...

Újra megnéztük a srácokkal a Durrell filmet (Családom és egyéb állatfajták). Örömmel fedeztük fel benne azokat a helyszíneket, ahol mi magunk is megfordultunk Corfu-n :) A film maga mulatságos és szórakoztató, ám Gerald Durrell élete inkább szomorúra sikerült sajnos. Utódok nélkül, alkoholistaként távozott ebből a világból, ez kicsit azért lehangoló...de legalább hagyott maga után valamit ugyebár.

A két idősebb kamaszfiam kitalálták, hogy akkor a Jézuskától dobszerkót kérnek....aminek egyébként örülök....tényleg...mert egyrészt mindenük megvan, nem vágynak semmi személyes dologra, másrészt zenepárti vagyok, nyilván. De nem lesz könnyű sem beszerezni, sem tárolni. Van már a házban egy zongora, 7 gitár, egy basszusgitár, egy rakás erősítő, effektpedál, mikrofon, és Gy. barátom jóvoltából egy trombita is, szerencsére jól el van rakva.....szóval a dobszerkó az pont ide fog még férni valahova....a hangot már megszoktuk, mert J folyamatosan nyomja a dob-szimulátort, amit inkább poénnak gondoltunk...de már egy pár dobverőt el is használt a gyerek, és amióta a közelbe került az elektromos dobnak, azóta szinte alig nyúl a gitárjához vagy a zongorához. Nem vitás, hogy a dob irányába akar menni....viszont a beszerzés azért lesz nem könnyű, mert abszolút nem értek hozzá...azon kívül, hogy van a lábgép, az alsó tam, meg a felső, meg a pergődob és a cinek...oszt kész. Se szerelvény, se összerakás, se felhangolás, se beállítás....semmi. Szerencsére V-nek egy régi barátja nagyon képben van, asszem ő fog segíteni a projektben....

Közben haladok az edzéstervemmel is, szépen emelgetem a súlyokat, az áthúzáshoz már nem tudok elég nagy súlyt összerakni egykezeshez... (16,5kg), pedig kívánnám. A lehúzógépem istenien szuperál, igaz nem terhelem túl, vigyázok rá. B-t is befogtam, gondolván a sűrű évvégére. Most ő is heti háromszor edz, beállítottuk a súlyokat neki,  ugyanazt az átmozgató kombinált edzést csináltatom vele, amit én csinálok. A nem edzős napokon minimum fél óra kardiót csinál (cross trainer vagy bicikli). Én továbbra is nyomom a napi két óra kardiózást, az edzős napokon is, meg a simákon is. Az egy hét Corfu alatt felugrott kilók csúsznak már lefelé, bár tudom, hogy a tömegnövelés meg a fogyókúra nem a legszerencsésebb párosítás így együtt. A napi kalóriabevitelemet kétezer alatt tartom, és ellenállok a csodálatos baklaváknak a Lidl-ben !! Persze ilyenkor már akárhova fordulunk, ömlik mindenhonnan a csábítóbbnál csábítóbb portéka, ráadásul sokszor pofátlanul alacsony áron. Nehéz nem Conteo-t látni mögötte :):)

Monday, 30 October 2017

Jön a sűrűje, avagy lazítási technikák az évvégére

Megyünk bele a sűrűbe. Ma van pont a házassági évfordulónk, az ezüst...ugyebár ezt ünnepeltük meg azzal, hogy kettesben "elszöktünk" egy hétre Corfu-ra....de hivatalosan pont ma van. Aztán holnap Halloween...aztán hamarosan itt a mikulás meg az évvégi "ereszd-el-a-hajamat"....Karácsony-szilveszter-újév. 
Megannyi nagyszerű és kihagyhatatlan alkalom az evésre. A nem átlagos, nem szokásos evésre, hanem az ünneplősre. Pezsgő, sütemény, és a sok tradíció...hogy Hallowen-kor bokáig járunk az édességben...általában egy hét múlva sem fogy el a sok szar finom csokoládé, amit a srácok gyűjtenek, meg ami megmarad az osztogatás után. Ilyenkor melyik szülő az, aki mondjuk kidobálja, vagy eltiltja a gyerektől....? Vagy ki olyan elvetemült, hogy a télapó ne hozzon csokit csak gyümölcsöt? Vagy Karácsonykor ne legyen zserbó meg beigli az asztalon. Mondjuk legalább a szaloncukrot kilőttük, tekintve hogy itt az nincs. Persze be lehetne szerezni innen-onnan....de ugye lehet gyártani speciális cukormenteset is, bár tény, hogy elég macerás.
Egyszóval megyünk bele a sűrűbe. Azon morfondíroztam, hogy én hogy szoktam kezelni az ilyen időszakokat....és miért pont úgy. Elég sok év van már mögöttem amióta lefogytam, volt már többféle verzió is. 2010-ben pl. ignoráltam a magam részéről mindent, azaz egy falat nem sok, de annyit sem ettem egy karácsonyi édességből sem, nem beszélve a többi alkalomról. De ugyebár akkor nagy munkában voltam, mert le akartam fogyni...és sikerült is. Aztán most már inkább a nehezebb része van, a súly, a kondíció megőrzése, amihez kidogozott, de legalábbis átondolt stratégia kell, hosszútávú, alaposan megalkotott elképzelés.

Azt hiszem a sok módszer között az a legrosszabb, amikor elengedjük a gyeplőt, mondván hogy jó, most tél jön, meg ünnepek, most ez egy ilyen időszak, nem most kell odafigyelni, majd nyárra okés leszek. De ez óriási tévedés. Mert ha így gondolkodok, akkor már mostantól önthetném magamba a szénhidrátot, nézzünk csak szét a boltokban! A csokimikulások még hagyján....de a marcipános stollentől kezdve a pepparkakor-ig már roskadoznak a polcok a sok évvégére hajazó édességtől....hamarosan szólnak majd a shopping centerekben a karácsonyi zenék, narancs, fahéj, és vaníliás kalács illata serkent majd mindenkit arra, hogy fogyasszon, és fogyasszon. Nem baj, de két hónap alatt akár 15-20 kilót is hízhat az, aki hajlamos rá. Vajon képes lesz ugyanennyit le is fogyni?
Saját tapasztalatom szerint négyszer lassabban megy le a súly, mint ahogy feljön. Ha tehát két hónap dőzsölést csinálok, akkor nyolc hónapig kellene koplalnom, azaz januártól szeptemberig tartani keményen a gyeplőt. Van, aki erre képes...de a legtöbbünk bizony már Január második hetében feladja.
Könnyű megideologizálni, valahogy úgy, amikor valaki fél órás kocogás után betolja a pizzát a bödön fagyival, mondván, hogy ledolgozta. Ugyanígy egy két hónapos önfeledt zabálást is lerendezünk két hét szenvedéssel, mondván, hogy lefogyóztuk az évvégét. A bökkenő csak ugyebár a számokban van. Ahogy egy fél órás kocogással maximum a glikogén tartalékunkat tüzeljük el, tehát fogyás szempontjából semmit nem értünk el, a pizza meg a fagyi simán megvan 2500-3000 kalória...de senki nem számolja ki, hogy ahhoz modjuk 2-3 órán keresztül kellene megállás nélkül futni, hogy kompenzáljuk a kalóriafelesleget. (jellemzően aki ennyit képes futni, igen ritkán eszik meg egyszerre 2500 kalóriát) Szóval ugyanígy, ha napi csak 3000 kalóriával eszünk többet két hónapig, az  180ezer extra kalória, ami kb 23 kiló zsír...Azt két hét alatt konkrétan lehetetlen ledolgozni, de szerintem két hónap alatt sem lehetséges.

A következő lehetséges viselkedés, amikor moderálom az offos viselkedést, méghozzá napokra. Tehát azt mondom, hogy oké, van a Halloween, van a mikulás, van két nap karácsony, egy nap zilveszter, meg egy nap újév, tehát összesen hat offos nap. MInden más napon tartom a megszokott étrendet, ezeken a jeles napokon meg bevehetem a leszarom-tablettát.
Ez működhet, de két nagy hibalehetőség van: az egyik, hogy ezeken a napokon konkrétan betegre eszem magam, de nulla órától éjfélig, mert hát ki kell használni, hogy off nap van. Ezzel nagyon rosszat teszek a szervezetemnek, és persze az anyagcserémnek, továbbá a hasnyálmirigyemnek, és így tovább. Ráadásul ha beteg is leszek, akkor az ünnepet sem tudom élvezni eléggé. További nehézség, hogy ugyebár a többi napokon ugyanúgy ott van az inger, mind a szemnek, mind az orrnak, aminek ellen kell állni otthon is, és a boltokban bolyongva is.

Talán a legnehezebb verzió, ami viszont a legkellemesebb is lehet, hogyha folyamatos kontrollt tartva egyfajta lightabb diétát csinálunk, ami kmerül abban, hogy eszünk egy szeletke sütit, egy tányérka olyan kaját, amit egyébként nem ennénk, hagyjuk magunkat megkínálni egy csokival a gyerekektől, és mindeközben nyomjuk a mozgást is, tehát edzünk-kardiózunk, kinek milyen a programja/edzésterve amit csinál évközben. Szerintem ehhez már vérprofizmus kell, hogy sikerüljön az, hogy január elejére mondjuk csak pár kiló többlet legyen, amit tavaszra könnyedén le tudunk dobni. Profinak kell lenni, mert felül kell tudni írni az ingereket, ellen kell tudni állni a kísértésnek, és tudni kell nemet is mondani. Viszont nem kell kizárni magunkat semmi jóból, nem kell ünneprontóként a sarokban duzzogva diétázni, és nem kell bűntudattal telve zabálnunk sem....halleluja. 


Thursday, 26 October 2017

Corfu

Túl vagyunk Corfun...sokminden volt, ami miatt az ember ilyenkor izgul....rendben felszáll-e a repülőgép, meg leszáll, odavissza...milyen lesz a repülőút, a kocsibérlésnél nem lesz-e fennakadás, milyen lesz a szállás, ésatöbbi. Nos, minden szuperül alakult. Odafelé lehettek kb 30-an a gépen, visszafelé már mondjuk 50-60 utas volt...szezonzáró utolsó géppel jöttünk haza. A kocsibérlés is rendben lezajlott...(igaz, kétszer annyi depositot kértek, igaz, közölték, hogy az alváz-, az üveg, és a gumikár az az én saram....de megúsztuk felpattanó kavics, defekt, és fennakadás nélkül. Továbbra sem világos, miért lett volna az én felelősségem egy felpattanó kő, de lendüljünk tovább. Mondjuk azért ez nekem nem ment olyan könnyen....mert pl. az alvázat senki nem nézte át, mikor a kocsit átvettük...aztán kaptunk egy kulcsot, de ugye egy autónak azért illik három kulccsal rendelkezni...ennek elvileg úgy kéne mennie, hogy a maradék kulcsokat bemutatják, egy közös hozzáférésű széfben tartják, és a friss műbizonylatot is kézhez kapom, ami igazolja, hogy a kulcsokat sosem másolták le, nincsenek erre utaló mikroszkópikus sérülések...Hiába no, csak Mo.-n nőttem fel, és hallottam már olyat, hogy a frissen szakszervizből kihozott kocsinak a gazdája levitte a tükröt, oszt kiesett belőle a bekészített kulcs-forgalmi...lol)

A szállás fejedelmi volt, szerencse, hogy rákészültünk mentálisan és gyakrolatban is a hízásra...de nyilván nem egy all inclusive helyen fogok diétázni. Körbeautóztuk az egész szigetet, többször is, és nagyon sok lélegzetelállító helyen jártunk. Volt kettesben hajókázás kis szigetre, volt közös pancsi a tengerben, volt ebéd egy helyi tavernában (Ez nem volt könnyű, mert túl jól voltunk tartva a resortban, és szinte sosem voltunk elég éhesek, de azért megoldottuk), volt naplementenézés a tengerpartról, volt hintából kávézás a szakadék széléről bámulva a jón tengert, volt andalgás a belvárosban, és volt pezsgőzés ágyban heverve... 

Az az igazság, hogy a resortnak természetesen tornaterme is volt, meg is néztük magunknak....de nem használtuk. Úgy voltam vele, hogy pihenni mentünk, nem edzeni, egy hétbe nyilván nem fogunk se beletunyulni, se elhízni.

És érdekes, hogy tegnap letoltam a rendes edzésemet, és minden sokkal könnyebben ment! Kifejezetten jót tett a pihenés, nem gondoltam volna, azt hittem, a teljesítményem csökkenni fog, de az ellenkezője történt.

A görög konyha változatos, azért egyszer szívesen kipróbálnám úgyis, hogy én/mi főzünk...hogy a piacon megvesszük ami kell, és úgy étkezünk, nem mindig étteremben....mert akkora gyümölcsök voltak a boltokban, meg olyan csokor friss kaprok kellették magukat, hogy csak ámultam és bámultam. Csecsemőfejnyi körték, hatalmas dinnyék, óriási gránátalmák, és feta minden mennyiségben...akár kétkilós "dobozkában". Ettünk baklavákat, kataifiket, lokumikat, de az édességeken kívül azért óvatosabb voltam...nem vagyok nagy tengerikaja-fan, és általában véve is finoman szólva finnyás vagyok, úgyhogy maradtam inkább a középeurópai vonalon. 
V-vel megbeszéltük, hogy jó lenne elhozni a fiúkat is egyszer ide...hát, majd meglátjuk, talán sikerül összehozni. Az élet túl rövid, és túl sok csodaszép hely van benne, és ott van az a zavaró körülmény is, hogy előbb meg kell keresni azt a pénzt, amit elkölthetünk :):)

Sunday, 15 October 2017

Diéta off, gyomorrontás, és készülődés

Gyakorlatilag a hétvégén el is kezdődött az "offos" időszak, hiszen kedden kora hajnalban indulunk, úgyhogy ünnepélyesen felfüggesztettem a diétát. Ez annyit tesz, hogy az offos időszakban nem számolom a kalóriákat, nem dokumentálom, mit eszek, és a mozgásból is csak annyit csinálok, amennyi jól esik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy akkor reggeltől estig körmöspacalt eszek rákóczi túróssal, hanem hogy ésszerűen, de nem korlátozva eszem. Szóval a tegnapi rántott húsból ezúttal én is ettem, rendesen krumplipürével, rizibizivel...(ha csak egy sima hétvége van, akkor általában ilyenkor natúr szoktam a csirkemelleket megsütni magunkak, pici kókuszzsírral maximum...egy kis mustár meg egy löttyintésnyi fehérbor társaságában, és általában párolt vegyeszöldsget, roasted sárgarépát eszünk mellé....) Délután egy kis baileys-es csoki is lecsúszott, majd vacsorára német borsos sajtot ettem crackers-szel, és isteni mákos túrós tortát, ami cukor nélkül készült. Este már éreztem, hogy valami nem jó....fájt a hasam, gondoltam nyilván sokat ettem, az lehet a gond. Reggel viszont mire végeztem a fürdőszobával, és lementem a nappaliba, szegény V-re a frászt hoztam....hideg veríték, dekoncentrált mozgás, hamuszürke arc, és kifejezéstelen tekintet....konkrétan majdnem sikerült elájulnom, de V gyorsan lefektetett a kanapéra, hozott vizet. Sejthette, hogy nem leszek jól, mert gondosan az unicum is ki volt készítve már (szerencsére előbb kelt, mint én :))

A gyógyital, a fekvés és a víz végül valamennyire konszolidált, a kikészített lavórra nem volt szükség. A fejemet mintha baltával hasogatták volna, a szám kiszáradt, a hasam fájt. V hozott forró teát, adott gyógyszereket, próbált megetetni egy pirítóssal is....de csak lassan sikerült, mert egyáltalán nem esett jól.

Nem értettem mi a baj, hiszen pusztán az a tény, hogy hónapokig tartó diéta után egyszercsak többet eszem, nem ismeretlen, az elmúlt években mindig így csináltam. De mi van ha öregszem, mi van ha cukorbeteg lettem, mi van ha.....totál értetlenül álltam a dolog előtt. Közben el-el aludtam hosszabb -rövidebb időkre...és ugyan ilenkor nem dokumentálom a kajáimat, de azért pontosan vissza tudtam idézni, ahogy fentebb említettem is, hogy mikor, mit és mennyit ettem. Korán keltem, két órát ültem a szobabringán, a kellő vímennyiség is megvolt. Tulajdonképpen kizárásos alapon eljutottunk V-vel odáig, hogy a borsos sajt volt az egyetlen, amit csak én ettem, senki más a családban....megnézte V a dobozt....persze hogy lejárt! Úgyhogy valószínűleg ez lehet a kálváriám oka...

Remélem ma meg holnap rendbejövök, mert kedden hajnalban indul a gépünk....plusz még ha esetleg nem volna elég aggódnivaló, Ophelia hurrikán holnap éri el Írországot....reméljük a gép indulását nem fogja befolyásolni.

A két, országban élő idősebb gyerekünk segít a kisebbek menedzselésében, T majd lehetőség szerint innen jár be dolgozni Limerickbe, K pedig úton van Dublinból már....ő is innen megy majd be az egyetemre, ha muszáj. A fagyasztók csordultig vannak kajával, van rengeteg pizza, paprikás krumpli, chilli con carne, szilvásgombóc, túróspalacsinta, nudli, fánk, rakott krumpli, csirkemell.....egész hétre elég felvágott, sajt, vaj, lekvár, mogyoróvaj.....holnap még feltankolok nekik csokiból, mogyoróból, gyümölcsből, joghurtból is....és természetesen pénzt is hagyunk azért itt a nagyoknak....úgyhogy biztosan nem fog éhenhalni egy gyerekünk sem :D


Soha nem voltunk még ennyi ideig távol a gyereketől....soha a 25 év házasságunk alatt. Nagyon izgi, biztosan meghatározó élmény lesz....