Többször nekifutottam magamban már a témának, de valahogy még nem "vetettem papírra". Ma azonban egy kedves jóbarátomék voltak itt, és sokat (de persze már megint nem eleget...) beszélgettünk, és Ő is felvetette a bőr-témát. Úgyhogy akkor most leírom a gondolataimat erről is.
A bőr. A Wikipédia így ír:
A felnőtt ember bőrének felülete átlagosan 1,5 m2, súlya kb. 12 kg (a testsúly 8-10%-a). A bőr felszíne, szerkezete, valamint a teljes illetve az egyes rétegeinek vastagsága testtájanként változó.
Amennyiben ebből indulok ki, úgy könnyedén kiszámolható, hogy esetemben 8-10 kilogramm felesleges bőr lifeg a testemen, amit nyilván sosem fogok tudni ledobni, hiszen azt nem lehet lefogyni. Namost ezzel két dolgot lehet kezdeni: plasztikai sebésszel levágatni, vagy hagyni a fenébe.
A blogom címe sokat mond arról, melyik irányba hajlok én. Nem tervezem, hogy én ezért a kés alá akarjak menni. Miért is: egyrészt nem szimpatikus az, hogy a közszereplők között általános dolog, hogy aki tizenhuszon kilótól megszabadul, észvesztve rohan a plasztikai sebészéhez hogy levágassa magáról a bőrt. Értem én, hogy a nagy nehezen megszabadult kilók után ez egy plusz teher, ami rádaásul csúnya, és emlékeztet a korábbi állapotra....DE.
Egyfelől én azt gondolom, ha valaki mondjuk legalább öt évvel a fogyása után is tartja a súlyát, akkor...és csak akkor indokolt ennek a lehetőségnek a mérlegelése. Addig nem feltétlenül, hiszen ha a számokból indulunk ki, azért mondjuk ki, a jelentős mértékű fogyások bizony sok-sok esetben nem maradnak meg hosszú távon. Sokan visszahízzák a súlyt. És akkor mi van a bőrrel? Megint nyúlhat, vastagodhat....szóval nekem ez a része kicsit "gyulabeás" (a pasas, aki TB költségen nővé operáltatta magát, majd rájött, hogy ő igazából mégiscsak a nőket szereti, ergo leszbikus :-o)...Szóval finoman szólva is elhamarkodott.
Másrészről mint minden műtét, ez is egy nem veszélytelen beavatkozás, és mennyiben lenne szükségszerű? Utánanéztem, és elmondható, hogy kizárólag esztétikai vonatkozásban van jelentősége. Vagyis nem árt senkinek. Nyilván foglalkozni kell a kinyúlt, ráncos bőrrel. Ápolni kell. Továbbá helyet foglal a nadrágban....ott van az ember testén. Lötyögve, lógva, útban. Meggátolja az embert abban, hogy egy szál fürdőnadrágban parádézzon a vízparton, például. Nyilván nem mindenkit, hiszen azért jószerivel látni olyan krokodilbálnákat itt-ott, hogy én kérek elnézést...és a pasasnak/nőnek egyáltalán nincsenek skrupulusai. Hanyag eleganciával és öntudatos daccal az arcán jön-megy....akit nem érdekel a kövérsége, nyilván a bőrössége sem érdekelne. Én viszont nem ilyen vagyok. Kövéren sem csaptam ki magam a Balcsiparton félmeztelenül, és bőrösen sem teszem. Nekem nem okoz problémát annak az elfogadása, hogy az emberiségnek nem az a példánya vagyok, akit mutogatni lehet.
Mivel példás párkapcsolatban élek a szerelmemmel aki a feleségem már lassan húsz éve, nincs szükségem a testi hódításokra, így ezért sem tervezem a bőrvágást....és az egyetlen ember a feleségem, akinek alapja lenne előállni ezzel a kéréssel. Namost ha Ő elfogad/szeret bőrtarisznyástul, akkor megint semmi értelme nem lenne.
Van továbbá ennek valamiféle lelki oldala is. Az hogy lóg rajtam a bőr....a lábaimon, a karjaimon, az arcomon, a felsőtestemen...az mindig emlékeztet arra, hogy milyen kövér voltam. Nem engedi elfelejteni. Sok kedvenc kínai tanmesém van....az egyikben a fiatal, meggondalatlan kölyöknek azt mondja az apja, ha veszekszik valakivel vagy megbánt valakit, verjen be egy szöget a deszkakerítésbe. Majd mikor kissé lecsihad az ifjú, és felismeri, hogy egyszerűbb és bölcsebb uralkodni az indulatain, az öreg azt tanácsolja neki, hogy kérjen bocsánatot azoktól, akiket megbántott. És ha az illető megbocsájt, húzza ki a szöget a deszkakerítésből. Mindenkit kiengesztel az emberünk, és az összes szög kikerül a kerítésből, mire az apja azt mondja: Látod fiam a kerítésben a sok lyukat? Azokat nem tudod eltüntetni. Már sosem lesz olyan, mint volt. Tanuld meg, hogy ha valakit megbántasz, és utána kiengeszteled, hiába bocsájt meg, a seb, amit ejtettél rajta, örökre megmarad.
Hiszek pár dologban. Hiszek abban is, hogy minden okkal történik. Lehet, hogy akkor és ott nem érjük fel ésszel, hogy miért. De ahogy a fizikában is minden dolog okozat, amit megelőz az ok, úgy az életben is meglepő prózai törvények alapján haladnak a dolgok. Az elhízásnak velejárója a kinyúlt, tönkrement bőr. Olyasmi, amit nem lehet visszacsinálni. Jó, persze vissza lehet....plasztikai sebésszel. De lefogyni is le lehet gyomorgyűrűvel, bypass műtéttel, satöbbi....meg lehet csinálni, de nem olyan....nem igazi....olyan kicsit, mintha csalás lenne. Mintha megvennénk a bírót vagy a meccset.
Lehet, baromság az egész. De minthogy a fogyásomat sem tartom erénynek, így a bőrműtétet különösen olyasminak tartanám, ami...nem is tudom...méltatlan lenne. talán ez a megfelelő szó, a fene sem tudja...
A bőr. A Wikipédia így ír:
A felnőtt ember bőrének felülete átlagosan 1,5 m2, súlya kb. 12 kg (a testsúly 8-10%-a). A bőr felszíne, szerkezete, valamint a teljes illetve az egyes rétegeinek vastagsága testtájanként változó.
Amennyiben ebből indulok ki, úgy könnyedén kiszámolható, hogy esetemben 8-10 kilogramm felesleges bőr lifeg a testemen, amit nyilván sosem fogok tudni ledobni, hiszen azt nem lehet lefogyni. Namost ezzel két dolgot lehet kezdeni: plasztikai sebésszel levágatni, vagy hagyni a fenébe.
A blogom címe sokat mond arról, melyik irányba hajlok én. Nem tervezem, hogy én ezért a kés alá akarjak menni. Miért is: egyrészt nem szimpatikus az, hogy a közszereplők között általános dolog, hogy aki tizenhuszon kilótól megszabadul, észvesztve rohan a plasztikai sebészéhez hogy levágassa magáról a bőrt. Értem én, hogy a nagy nehezen megszabadult kilók után ez egy plusz teher, ami rádaásul csúnya, és emlékeztet a korábbi állapotra....DE.
Egyfelől én azt gondolom, ha valaki mondjuk legalább öt évvel a fogyása után is tartja a súlyát, akkor...és csak akkor indokolt ennek a lehetőségnek a mérlegelése. Addig nem feltétlenül, hiszen ha a számokból indulunk ki, azért mondjuk ki, a jelentős mértékű fogyások bizony sok-sok esetben nem maradnak meg hosszú távon. Sokan visszahízzák a súlyt. És akkor mi van a bőrrel? Megint nyúlhat, vastagodhat....szóval nekem ez a része kicsit "gyulabeás" (a pasas, aki TB költségen nővé operáltatta magát, majd rájött, hogy ő igazából mégiscsak a nőket szereti, ergo leszbikus :-o)...Szóval finoman szólva is elhamarkodott.
Másrészről mint minden műtét, ez is egy nem veszélytelen beavatkozás, és mennyiben lenne szükségszerű? Utánanéztem, és elmondható, hogy kizárólag esztétikai vonatkozásban van jelentősége. Vagyis nem árt senkinek. Nyilván foglalkozni kell a kinyúlt, ráncos bőrrel. Ápolni kell. Továbbá helyet foglal a nadrágban....ott van az ember testén. Lötyögve, lógva, útban. Meggátolja az embert abban, hogy egy szál fürdőnadrágban parádézzon a vízparton, például. Nyilván nem mindenkit, hiszen azért jószerivel látni olyan krokodilbálnákat itt-ott, hogy én kérek elnézést...és a pasasnak/nőnek egyáltalán nincsenek skrupulusai. Hanyag eleganciával és öntudatos daccal az arcán jön-megy....akit nem érdekel a kövérsége, nyilván a bőrössége sem érdekelne. Én viszont nem ilyen vagyok. Kövéren sem csaptam ki magam a Balcsiparton félmeztelenül, és bőrösen sem teszem. Nekem nem okoz problémát annak az elfogadása, hogy az emberiségnek nem az a példánya vagyok, akit mutogatni lehet.
Mivel példás párkapcsolatban élek a szerelmemmel aki a feleségem már lassan húsz éve, nincs szükségem a testi hódításokra, így ezért sem tervezem a bőrvágást....és az egyetlen ember a feleségem, akinek alapja lenne előállni ezzel a kéréssel. Namost ha Ő elfogad/szeret bőrtarisznyástul, akkor megint semmi értelme nem lenne.
Van továbbá ennek valamiféle lelki oldala is. Az hogy lóg rajtam a bőr....a lábaimon, a karjaimon, az arcomon, a felsőtestemen...az mindig emlékeztet arra, hogy milyen kövér voltam. Nem engedi elfelejteni. Sok kedvenc kínai tanmesém van....az egyikben a fiatal, meggondalatlan kölyöknek azt mondja az apja, ha veszekszik valakivel vagy megbánt valakit, verjen be egy szöget a deszkakerítésbe. Majd mikor kissé lecsihad az ifjú, és felismeri, hogy egyszerűbb és bölcsebb uralkodni az indulatain, az öreg azt tanácsolja neki, hogy kérjen bocsánatot azoktól, akiket megbántott. És ha az illető megbocsájt, húzza ki a szöget a deszkakerítésből. Mindenkit kiengesztel az emberünk, és az összes szög kikerül a kerítésből, mire az apja azt mondja: Látod fiam a kerítésben a sok lyukat? Azokat nem tudod eltüntetni. Már sosem lesz olyan, mint volt. Tanuld meg, hogy ha valakit megbántasz, és utána kiengeszteled, hiába bocsájt meg, a seb, amit ejtettél rajta, örökre megmarad.
Hiszek pár dologban. Hiszek abban is, hogy minden okkal történik. Lehet, hogy akkor és ott nem érjük fel ésszel, hogy miért. De ahogy a fizikában is minden dolog okozat, amit megelőz az ok, úgy az életben is meglepő prózai törvények alapján haladnak a dolgok. Az elhízásnak velejárója a kinyúlt, tönkrement bőr. Olyasmi, amit nem lehet visszacsinálni. Jó, persze vissza lehet....plasztikai sebésszel. De lefogyni is le lehet gyomorgyűrűvel, bypass műtéttel, satöbbi....meg lehet csinálni, de nem olyan....nem igazi....olyan kicsit, mintha csalás lenne. Mintha megvennénk a bírót vagy a meccset.
Lehet, baromság az egész. De minthogy a fogyásomat sem tartom erénynek, így a bőrműtétet különösen olyasminak tartanám, ami...nem is tudom...méltatlan lenne. talán ez a megfelelő szó, a fene sem tudja...
No comments:
Post a Comment