A folyamat, ami nem áll meg

Mennyire komplex ez az egész. Van egyszer az ember önképe, meg van hozzá a célja. A tudatosan összeállított étrend, a tudatosan összeállított mozgással, sporttal együtt. Jönnek még hozzá a körülmények, azaz a család, a munka, a gyereknevelés....maga az élet. Nyilván vannak olyan szerencsések, akiknek nem okoz gondot ennek a sok szálnak a kézben tartása, mások örülnek, ha csak egy vonal van, amin elvéreznek. Nem tudom.

Az én esetemben egy folyamatot látok, ami indult azzal, hogy az életem körülményei kiegyenesedtek. Mert ahogy már írtam is ezt párszor, úgy elég nehéz az embernek a külalakjával foglalkozni, meg az egészségével, hogy közben a gyerekei jövőképe enyhén szólva is homályos. Egyszerűen el kell jutni agyilag odáig, hogy az ember magára is tudjon koncentrálni.

Amikor ennek eljön az ideje, akkor folytatódik azzal, hogy ezt a magamra-koncentrálást hogyan tudom beilleszteni a mindennapokba. Mert be kell illesztenem, hiszen élem az életem....nem valami elszigetelt laborban vagyok egyedül. Első lépésben, miután magammal egyezségre jutottam, meg kell harcolnom a külvilággal. Az ingerekkel, a látvánnyal, az illatokkal, a hülye kérdésekkel, a kétkedő tekintetekkel, a sok okoskodással, a szánalommal, majd később az okvetetlenkedéssel, az irigységgel, a haraggal és a gonoszsággal is. Ha ezekkel megküzdök, és sikeresen le tudok fogyni, jön a rettegett mumus: a súlymegtartás.

Itt megint több front van: a mozgás bevezetése, az étrend egyhangútlanosítása...mert nyilván az az étrend, amivel lefogytam, az nem az egészséges kategória. Szóval az életmódváltásos projektet én egy folytonos dolognak látom, ami ahogy hömpölyög előre az élet megállíthatatlanul, folyamatosan változik. Új meg új arcokat ölt, új meg új kihívásokat támaszt, új meg új gondolatokat ébreszt. Szerintem nem lesz vége sosem, és talán nem is baj. Mindig vannak új információk, az ember mindig tud tanulni valamit, fejlődni. Hiszek benne, hogy ez jó dolog, és nem fog leállni soha. Ahogy az élet sem áll meg...