Tuesday, 14 November 2017

Életszerűtlen egoizmus?

A legutóbbi bejegyzésem megmaradt piszkozatnak, nem publikáltam. Azért nem, mert nem akarok sem nyavalyogni, sem másokat megbántani.Ugyanakkor mivel a fejemből ki akartam írni, kiírtam...tehát én láthatom, ami később mg jól jöhet - nekem. Most, ebben a pillanatban még nem tudom, ez is egy olyan poszt lesz-e.....szóval   

Egy fogyókúrás blogon azt olvastam, hogy,

"nem tartom túl életszerűnek, hogy egy férfi hónapokon keresztül bevásároljon, kalóriákat számolgasson és főzzön magának. Az én családomban ez legalábbis elképzelhetetlen. Lássuk be, a legtöbb esetben mi nők vásárolunk, főzünk, a hűtőben, a kamrában az van, amit mi rakunk bele."

Tehát akkor ennek alapján én nem vagyok életszerű. Mostanában nagyon sokat hallani arról, hogy a férfiak előítéletesek a nőkkel, hogy diszkriminálják őket. Lendüljünk túl azon, hogy ez a mondat is egy előítélet, párosítva egy általánosítással...és koncentráljunk arra, hogy hány esetben történik mindez fordítva. A mi életünkben sok évig az volt a feleségemmel a munkamegosztás, hogy én eljártam dolgozni, ő meg ellátta az otthoni teendőket. Gyerekek, vásárlás, főzés, házimunka, logisztika. Ez egy teljesen okés társadalmi modell. Később saját vállalkozást indítottunk, és minden időnket közösen töltöttük el. Itt Írországban mikor kijöttünk, a vállalkozásunk elvérzett a 2008-as nagy világválságban, mi szeptember 4-én értünk ide, és valamikor egy héttel később jelentették be, hogy akkor összeomlott a világgazdaság. A megrendelők úgy tűntek el egyik napról a másikra, mintha sosem lettek volna. Lépni kellett, munkát kellett szerezni. Voltam én a 193 kilómmal, asztmásan, aminek a tetejébe lebénult a fél arcom is, és mindenki temetett, mert biztosak voltak benne, hogy a kövér pali agyvérzést kapott....A feleségem elindult, és 3 nap alatt talált munkát. Azóta sok víz folyt le a folyókon....és a mi helyzetünk munkamegosztásilag nem változott. Nekem nincs munkahelyem azóta sem, az én életem abból áll, hogy gyerekeket terelgetek, fuvarozok, vásárolok, főzök, házimunkát végzek, karbantartok, és napi több órát edzek. Feleségem pedig eljár dolgozni. Ha egyenjogúságról beszélünk férfiak és nők között, amiben én vastagon hiszek, akkor ezzel semmi gond nincs, ha a fordított verzió okés, ennek is annak kell lennie. Mégsem az, mert az emberek többsége minimum furcsállja ezt a felállást.
Azért, mert egyrészt nem érti az anyagiakat, másrészt nem érti az egómat. Nyilván a kettő összefügg. Ezek elég intim dolgok, de hát attól még beszélhetek erről...az élet rövid, minek rizsázzak....Az anyagiak úgy alakultak, hogy egyrészt nem vagyok teljes mértékben inproduktív, rendszeresen vállalok a kezdetektől fogva fordítást, rengeteg embernek segítettem már az ír hivatalokkal szembemenve kiharcolni dolgokat, lett légyen az rokkantsági járadék, vagy családi pótlék, ezen kívül is előfordul, hogy egyéb (adás-vétel) módon keletkezik jövedelem, másrészt elég jól keres a feleségem ahhoz, hogy legyen mit beosztani. Az egómmal semmi bajom, mert a nejemmel teljes egyetértésben, közösen döntünk mindenben, és olyan, mintha mi ketten egyek lennénk, tehát nincs értelme annak, hogy enyém, tiéd, mert csak miénk van. Ennyi. Ja, soha életemben nem vettem fel sehol munkanélküli segélyt sem....

De mindezeken túl is erősnek tartom a fenti bekezdést, és persze tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokan gondolják ezt és így a férfiakról. Innen már csak egy lépésre van az, hogy az igazi férfi 100 kilónál kezdődik, és ha nem iszol, nem dohányzol, legalább hugyozd össze magad, hogy valami férfiszagod legyen. Már miért ne vásárolhatna, főzhetne, és neadj' Isten  számolhatná a kalóriákat egy férfi?? Most mondjam, hogy nézzük meg a világ leghíresebb séfeit, hogy milyen közöttük a nemek aránya? Vagy az már szexista lenne? És ez nem szexizmus?
   
Egy férfitól nem várható el az, hogy odafigyeljen arra, mit eszik, hogyan él? Egy férfi ezzel ne foglalkozzon, csak menjen el jó korán reggel, jöjjön haza jó későn, keressen sok pénzt, sose menjen nyugdíjba, és lehetőleg rögtön a CEO irodájából vigyék a temetőbe? Mert egy férfi csak arra kell, hogy tegye a dolgát...csináljon gyereket (ha akarja a nő), és menjen el dolgozni, keressen jó sok pénzt? És fogja be a száját...? Ugye hogy nem....ugye??

Ez a világ tele van hazugságokkal, igazságtalanságokkal, nehézségekkel. Ha boldogulni akarsz benne, fel kell venni a kesztyűt, és harcolni kell. Vagy elmehetsz egy barlangba visszavonulni mindenki elől. De ha elbújsz a társadalom elől, nem lehetsz a részese. Ha a részese akarsz lenni, akkor választhatsz, hogy passzív vagy aktív szerepet vállalsz-e. Ha aktív szerepet akarsz, hát akkor igen, akkor fel kell venni a kesztyűt.

Én mindig azt mondom, hogy önmagunk értékrendszerében bízzunk, önmagunk mércéjével mérjünk, és önmagunkhoz képest fejlődjünk, legyünk jobbak, többek. Ez az én egoizmusom. És senkinek sem könnyű soha. Leginkább mindig a másiknak "könnyű". Mert a saját helyzetünk mindig teljesen "egyedi", amit nem értenek meg, és az az akadály, nehézség, bonyodalom, helyzet, ami a miénk, amiben mi vagyunk, az mindig "más". Pedig egy nagy túróst más. Mi vagyunk mások, ha így gondolkodunk. Kifogást keresünk, megmagyarázunk, mentségeket építünk föl, lett légyen szó társadalmi egyenjogúságról, munkamorálról, egóról, vagy épp a mérleg által mutatott számról. Vagy arról, hogy miért nem edzünk eleget. 

Oda lehet vágni, hogy neked könnyű, mert
  • van pénzed (=megveheted a prémium okos ételeket, és befizetheted magad az edzőterembe)
  • nincs pénzed (=nem esel kísértésbe, sem a süteményespultnál, sem az all inclusive nyaraláson)
  • van munkád (=mindennap meg kell felelned, van kontroll, van társaság, van inger, motiváció)
  • nincs munkád(=csinálhatsz azt és akkor, amikor akarod, nincs főnök, aki ugráltasson)
  • kövér vagy (=tökmindegy mit eszel, elengedheted magad, nem kell megfelelned)
  • sovány vagy(=tökmindegy mit eszel, úgysem látszik rajtad)
  • elfoglalt vagy(= nincs időd elcsábulni, enni, rohansz egész nap, időd sincs elhízni)
  • ráérős vagy(=nem kerget senki, van időd kajákkal pepecselni, edzegetni, stb)
Sorolhatnám még sokáig. Mert sosem a körülmények számítanak, hanem az attitűdöd. Egyedül az számít, az vagy Te Magad. A Te értékrended, a Te életed....olyan, amilyennek felépíted. Én így gondolom.



Friday, 10 November 2017

Hintaelmélet és a létezés tartományai

Vajon mi normális? Mi számít annak, ha helyes életmódról, helyes életről van szó? MI a jó, az értelmes középút, nagyon sok posztom, talán túl sok is...csak erről szól, az útkeresésről, a hogyanokról. Mert nem tudom a válaszokat. Keresem, de nem találom....

Nyilván ha veszek két extrém szésőséget egy adott témában, akkor az mindkét oldalon túlzás. Egyenlő arányban lépegetve közép felé, elérek a mértani középpontba. Itt van a mérleg nyelve, tűpontosan megállva. Azonban egy élet, egy életmód, egy életfilozófia ha tűpontosan ki van mérve, az ugyanolyan beteg, mert akkor már mániáról beszélünk, elvakultságról, elmebetegségről, rögeszmékről, valóságtól való elszakadástól, és így tovább. Világos tehát, hogy egy tartományban kell gondolkodni. Na és akkor jönnek a kérdések: mekkora tartományban? Honnantól számít normálisnak, és hol van a határ, ahonnan már nem az?

MIndenki egy külön világ, ez is a vesszőparipám....nincsenek egyenszabályok, nincsenek olyan axiómák, amik mindenkire egyformán igazak és működnek, és megállják a helyüket. Az egzakt módszerek sem tökéletesek, gondoljunk csak arra, hogy pl. egy BMI érték mit mutatna egy testépítő-bajnok esetében. Azonnal kezdjen fogyókúrázni, mert túlsúlyos....Annak idején én próbáltam utánamenni, hogy ki találta ki, és honnan jött az a szám, ami azt hivatott mutatni, mennyi az optmális bevitt kalória naponta. Akkor kiderült, hogy ez a dolog amolyan farkától a fejéig módszerrel került bevezetésre.....tehát a fogyasztásból lett visszakalkulálva....ha jól emlékszem. Tehát nincs tudományos alapja.

Örök kérdés a túlysúllyal küszködőknek: miért? Mitől? Hogyan lesz túlsúlyos, amikor pedig nem is eszik annyit, mint sokan mások, akiknek nincs ilyen gondja. Hányan menekülnek aztán a különféle megoldhatatlan pályán mozgó indokokba....hormonok, pajzsmirigy, gének....de közben érdekes módon általában mindenki tud hatni a súlyára, megfelelő elszántság és kitartás mellett. De felmerül a kérdés: meddig? Személy szerint sok embert ismerek, aki ideiglenesen lefogyott...egyszer kétszer többször....de mint a meglökött hinta, idővel ahogy az is visszaáll az eredeti, függőleges helyzetbe...úgy ők is egy idő után visszaállnak a túlsúlyos létezésbe. Persze értem én, folyamatos lökés kell a hintának is, hogy mozgásban maradjon...de

A kérdés az, hogy lehet-e állandóan ott állni és lökni? Mi van ha elfárad a karunk? Mi van ha el kell menni pisilni...Mi van ha sürgős hívást kapunk? MI van ha elered az eső? Egyáltalán hogy jó, hogy van a világ egyensúlyban....ha a hinta áll, vagy ha leng?

Az ember nem akar a rexiák fogságában élni, meg persze kövér se lenni. Ezért kell a kontroll. De mi van, ha a kontrollal kapcsolatban is kialakul valami "rexia"...van olyan, hogy kontrolrexia...??? Szerintem nincs, de olyan biztosan van, hogy valaki nem normális módon viszonyul a kontrollhoz. Az elmúlt években mindig azt mondtam, hogy a számok fontosak, kellenek, és abszolút igazak, tehát bátran támaszkodhatunk rájuk. Vajon igazam van?

Ez az egész mentális kalamajka bennem addig dúlt, míg ma dacolva a saját beidegződésemmel, nem álltam rá a mérlegre, pedig egy hete mértem magam utoljára, tehát ideje volna. És hogy miért nem?...Mert nem tetszett, hogy napok óta ez járt a fejemben, hogy vajon majd mit mutat...mert nem érzem, hogy fogynék, pedig a napi két óra bringa és a heti három súlyzós edzés megvan, és kajakontroll is megy, igaz nem koplalok, de átlag 2200 kalória fölé nem megyek. Persze tudom, hogy az aktív tömegnövelő edzésnek pont az a lényege, hogy növelje a tömeget, de az azért mégiscsak nem normális, hogy mondjuk azért aludjak rosszul az éjjel, mert tudom, másnap mérem magam....miközben ugyebár már nem vagyok az a 200 kilós pali, akinek SOS fogyásra van szüksége. Meghát van a kisördög aki a vállamon csücsül, és azt suttogja a fülembe, hogy nehogymár a mindennapi 2óra kardió, a heti három edzés, és a max 2200 kalória mellett mérni kelljen magam...a kalóriaszámolós oldalak szerint napi kétszer ennyit kellene ennem, hogy megadjam a testemnek, ami jár...

Lehet, hogy ez is a fejlődés egy foka....elengedni a kontrollt, vagy részben legalábbis korlátozni...mondjuk normális periódusokra, vagy inkább úgy írom normális érzésekre. Meggyőződésem, hogy az életet élni kell. És abban is hiszek, hogy van aki túlsúlyosan boldog. És van aki úgy boldog, hogy napi 6 órát edz. Mert mindannyian mások vagyunk. Mindőnknek úgy kell megtalálni a boldogságot, hogy működjön. És persze, hogy a működésbe ne zavarjon bele semmilyen egészsgügyi rizikó....mert ugye a szélsőségek nem jók, hiszen úgy hiába akar boldog kövér lenni valaki, ha közben retteg az infarktustól vagy a cukorbajtól, vagy keringési problémáktól. Vagy ha olyan fizikai akadályokba ütközik, hogy pl. nem tudja bekötni a cipőfűzőjét vagy kitörölni a fenekét...csakhogy két triviális példát mondjak.

Szóval van egy tartomány, ahol a túlsúlyos alany egészséges, nincs fizikailag akadályozva semmiben, nem cukorbeteg, nem jelent fenyegetést a túlsúlya az egészségére..fitt is..és boldognak érzi magát (már ha képes rá). Kell-e ennél több? Ugye jön a lényeges kérdés: de mekkora az a túlsúly? Mert 1 kiló is más, 5 kiló is más 15 kiló is más és 30 kiló is más....ennyi túlsúllyal még mind igaz lehet a fent leírt definíció....ilyenkor ki és milyen alapon dönt arról, hogy mi tartozik a helyes életmódba, és mitől lesz az alany boldog? Talán ez is genetikailag van kódolva....a boldogságra való képesség. Ebben a tartományban ugyanis inkább filozófiai útra terelődik a dolog: mert a kockázatmentes túlsúllyal élő esetleg nem látja magát szépnek, kívánatosnak, és ezért nem boldog. Mert a szépnek kommunikált idea az a csontsovány, egy deka felesleggel nem rendelkező emberpéldányokra van ráhúzva.  Ebben az esetben tehát mentális tréning tárgyát képezheti az is, hogy elfogadjuk magunkat, és ne mások által kreált skatulyák szerint tekintsük a világot olyannak, amilyennek ők akarják láttatni velünk.

És meg is érkeztünk a jelenkor másik nagy divatjához: amikor jelentős, egészségügyi kockázatot hordozó túlsúlyos emberek vadul, ezer százalékos erőbedobással "fogadják el magukat", és büszkén vállalják a nem 5, hanem akár 50 kiló túlsúlyt is, mondván, hogy ez vagyok én és én így szeretem magam. A társadalom jelentős része pedig gratulál, és azt mondja, milyen szép dolog, ez igen, így is kell ezt csinálni...közben pedig haladnak egy egészségügyi katasztrófa felé ezerrel, és nem biztos, hogy lesz majd visszaút. Persze simán lehet, hogy ez sem véletlenül van így (CONTHEO megint), hiszen végső soron a társadalomnak az a jó, ha a polgár minél korábban elhalálozik, ha már nem aktív pénzkereső....tehát a hosszú, boldog és egészséges öregkor nem cél....

Hát mit írjak: megint elcseszett sok kérdés van bennem, és még mindig keresem a válaszokat, szóval summázva annyit is írhattam volna a mai posztomba, hogy: nincs semmi különös, csak a szokásos agyalás a dolgokon.... 

Tuesday, 7 November 2017

Kötéltánc, avagy a sokadjára ismétlődő gondolatok

Az ember azt hinné, hogy a szélsőségek azok, amik ritkák...pedig nem. Én valahogy úgy látom, hogy a ló két oldala megtelt.Középen meg van a penge, rajta meg a kevés fehér holló...elég sok embert ismerek, aki nem igazán foglalkozik az helyes életmód témával, (vagy legalábbis csak a szándéknak az árnyéka van jelen náluk), és olyat is sokat tudok, aki 110%-al nyomja, és mind a táplálkozás vonalon, mind  mozgás terén gyakorlatilag kompromisszumok nélkül létezik. Természetesen nem definiálnám magam fehér hollónak. Nyilván én vagyok a tetű a ló szőrében, aki mászkál ide-oda....vagy nem tudom. Életem jelentős részében baromi kövér voltam, ez tény. Sajnos a fiatal éveimben bizony egyáltalán nem látszott, hogy mégcsak az árnyéka is ott lenne mögöttem a helyes életmódra való szándéknak....és a legtöbb esetben nem is volt ott. Aztán persze a szándék megvolt, de hát istenem, az mennyire kevés még!...

De vajon egyáltalán lehetséges megülni a lovat? Most persze nem azokra a szerencsésekre gondolok, akiknek ugye tökmindegy mit és mennyit esznek, mert sosem lesznek túlsúlyosak, hanem a többiekre, ahova én is sorolom magam....Az ember multifunkciós, jó esetben. Értem ezalatt, hogy képesek vagyunk mondjuk egyszerre autót vezetni, gyereknek válaszolni a kérdésre, rágógumiért nyúlni a középkonzolhoz, bekapcsolni az ablaktörlőt, és csendesen mormogva elküldeni melegebb éghajlatra az eléd kikanyarodó idiótát....tehát nyilván az ember az élete során kénytelen összehangoltan létezni, cselekedni, tervezni és kivitelezni a dolgait. És ez a helyes életmódra is fokozottan igaz. Igaz, mert ugyebár nemcsak hogy helyesen kell étkezni, de kell még elég vizet inni, mozogni hozzá, és közben pihenni is. Továbbá ne feledkezzünk meg arról sem, hogy azért az életben van ám még más is. 

Vannak gyerekek/szülők, van elvégzendő munka, vannak tervek, vannak közelgő ünnepek, éshát pláne ahogy öregszünk, van az is, hogy csak egyszer élünk és egyszer csak meghalunk majd. Ki tudja mikor...klasszikust idézve remélem fiatalon halok meg, de minél később. És ugyenezen a pályán halad az a vonat is, ami az infarktus-cukorbetegség-helytelen táplálkozás-mozgásszegény élet- megállóknál áll meg, és az is, ami a fitnesznáci- ünneprontó - elmebeteg ortorexiás- besavanyodott- élet örömét képtelen megtalálni megállóknál. Tudom, hogy az attitűd esszenciális ennél a dolognál....de ugye attitűdöt se boltban vesz az ember, hanem az kialakul. Kialakul a gondolkodásmódból, az életről alkotott elképzelésekből, a célokból, az indulatokból, az érzelmekből, a tapasztalatokból, az élményekből. Persze folyamatosan változik, alakul, fejlődik....de csak lassan s közvetve tudjuk befolyásolni, gyorsan, hirtelen nem lehet. Ahogy elhízni vagy lefogyni sem lehet egyik napról a másikra. Mindkét folyamathoz hosszú időn keresztül fenntartott, célzott viselkedés kell.

Tehát az élet összetett. Megülni a lovat nem könnyű. Sokminden van, amire figyelni kell, és sokminden van, amivel kapcsolatban nagyon könnyű megcsúszni, és hirtelen a ló másik oldalán találni magunkat. Az egész egy kötéltánc, ahol billegni ér, de ha leestél, akkor nagyon nehéz felkapaszkodni a mélyből, és újra megtalálni az egyensúlyt.  És nem leesni megint.

Viszont már maga a helyes életmód kifejezés is elég rugalmas dolog. Mert szerintem kijelenthető, hogy nincs olyan helyes életmód, aminél ne lenne még helyesebb...inkább én valahogy úgy látom, hogy az iránynak kell megegyeznie...nagyjából. De ugye kinek-kinek más a helyzete, mások a körülményei, mások a lehetőségei, és mások a képességei. Nyilván folyamatosan törekszik ezeknek a fejlesztésére, tágítására, dehát lássuk be, én pl. akármilyen faszagyerek is vagyok, sosem lesznek olyan körülményeim, mintha mondjuk megnyerném az itteni lottófőnyereményt, és eurómilliók felett kéne ülnöm, kitalálva, hogy mihez szottyan az úri kedvem....

Tök jó, mert most megint ott vagyok, hogy keresem a válaszokat, de az egy kérdésből lesz ezer, válasz meg sehol, csak ködös, többféleképpen értelmezhető frázisok, elméletek, elképzelések....meg olyan igazságok, amikkel nehéz bármit is kezdeni. Megfoghatatlan, dodonai, örökké változó, minden más által befolyásolás alat álló, kiszámíthatatlan, szeszélyes, és sokismeretlenes egyenletek, aminek a megoldásához ugyan nekikezdhetünk, de igazán megoldani sosem fogjuk. Szerencsés esetben az eredmény használható lesz, talán még jó v agy helyes is....de bizonyítani, levezetni nem tudjuk majd. Ha mégis visszatekintve meg akarjuk majd érteni a folyamatokat, majd lehet hivatkozni az egyediségre, a szerencsére, a tehetségre....vagy a speciális helyzetekre, a balszerencsére, és az adottságokra.....vagy tulajdonképpen bármire...

Konklúzió? Hát igen, kéne valami...azt hiszem, akkor nem rontunk sokat, ha képesek vagyunk mindig önmagunkhoz viszonyulva fejlődni, jobbak lenni, többet tenni...akkor talán feljebb tudunk mászni a ló oldalán, és ha a hátára nem is jutunk fel, de jobb helyzetbe hozhatjuk magunkat. Fehér holló meg amúgy sincs sok, én pl sosem láttam egyet sem még :)

Thursday, 2 November 2017

...mindeközben...

Végre túl vagyok a nappali kifestésén is, ami a maga 24 négyzetméterével, és hatvannégy (64) csavarjával a falban nagy falat volt....de most akkor kész van a lenti kis előszoba, a nagy előszoba, a konyha, a nappali, és az emeleten a fenti előszoba, meg J szobája....már csak a hátsó előszoba, T, M, B szobája, és a mi hálónk van hátra...és akkor az egész ház ki lett festve. A nappaliban lefestettem a lábazatot is, az angol ablak párkányait talán holnap, és akkor nekimegyek az előszobalábazatoknak is. Nem is maga a festés ebben a nagy meló, hanem a sokminden ki- és bepakolása, de szerencsére iskolaszünet van, így volt segítségem három kamaszfiú személyében....

Szép lett amúgy, és tökjó festékszag van az egész lakásban. Közben elhalálozott a nespresszó gép :-( pedig esküszöm, havonta vízkőtelenítettem...de mégis tönkrement. Ráadásul nem is használtuk folyamatában, mert a filtereset nyomjuk, hiszen az hatékonyabb és olcsóbb is. Most viszont csak az van, mert T elvitte magával a hagyományos 15báros presszógépemet, ami tökéletes lenne, ha nem szivárogna a víz belőle...viszont azt ha egy tálcára rakom, simán lefőzök vele 10-20 kávét, mire egy csészényi víz összegyűlik a tálcában...a nespresso gép a víz 70%-át a saját csepegetetőjébe nyomja, és alig tol át valamit a kávékapszulán. Most nézhetek kávéfőző után....megint. Jó, hogy a filteressel lefőzzük a napi kávékat, de azért nehezen vagyok meg úgy egy nap, hogy legalább egy rendes espresszót ne igyak...

Újra megnéztük a srácokkal a Durrell filmet (Családom és egyéb állatfajták). Örömmel fedeztük fel benne azokat a helyszíneket, ahol mi magunk is megfordultunk Corfu-n :) A film maga mulatságos és szórakoztató, ám Gerald Durrell élete inkább szomorúra sikerült sajnos. Utódok nélkül, alkoholistaként távozott ebből a világból, ez kicsit azért lehangoló...de legalább hagyott maga után valamit ugyebár.

A két idősebb kamaszfiam kitalálták, hogy akkor a Jézuskától dobszerkót kérnek....aminek egyébként örülök....tényleg...mert egyrészt mindenük megvan, nem vágynak semmi személyes dologra, másrészt zenepárti vagyok, nyilván. De nem lesz könnyű sem beszerezni, sem tárolni. Van már a házban egy zongora, 7 gitár, egy basszusgitár, egy rakás erősítő, effektpedál, mikrofon, és Gy. barátom jóvoltából egy trombita is, szerencsére jól el van rakva.....szóval a dobszerkó az pont ide fog még férni valahova....a hangot már megszoktuk, mert J folyamatosan nyomja a dob-szimulátort, amit inkább poénnak gondoltunk...de már egy pár dobverőt el is használt a gyerek, és amióta a közelbe került az elektromos dobnak, azóta szinte alig nyúl a gitárjához vagy a zongorához. Nem vitás, hogy a dob irányába akar menni....viszont a beszerzés azért lesz nem könnyű, mert abszolút nem értek hozzá...azon kívül, hogy van a lábgép, az alsó tam, meg a felső, meg a pergődob és a cinek...oszt kész. Se szerelvény, se összerakás, se felhangolás, se beállítás....semmi. Szerencsére V-nek egy régi barátja nagyon képben van, asszem ő fog segíteni a projektben....

Közben haladok az edzéstervemmel is, szépen emelgetem a súlyokat, az áthúzáshoz már nem tudok elég nagy súlyt összerakni egykezeshez... (16,5kg), pedig kívánnám. A lehúzógépem istenien szuperál, igaz nem terhelem túl, vigyázok rá. B-t is befogtam, gondolván a sűrű évvégére. Most ő is heti háromszor edz, beállítottuk a súlyokat neki,  ugyanazt az átmozgató kombinált edzést csináltatom vele, amit én csinálok. A nem edzős napokon minimum fél óra kardiót csinál (cross trainer vagy bicikli). Én továbbra is nyomom a napi két óra kardiózást, az edzős napokon is, meg a simákon is. Az egy hét Corfu alatt felugrott kilók csúsznak már lefelé, bár tudom, hogy a tömegnövelés meg a fogyókúra nem a legszerencsésebb párosítás így együtt. A napi kalóriabevitelemet kétezer alatt tartom, és ellenállok a csodálatos baklaváknak a Lidl-ben !! Persze ilyenkor már akárhova fordulunk, ömlik mindenhonnan a csábítóbbnál csábítóbb portéka, ráadásul sokszor pofátlanul alacsony áron. Nehéz nem Conteo-t látni mögötte :):)

Monday, 30 October 2017

Jön a sűrűje, avagy lazítási technikák az évvégére

Megyünk bele a sűrűbe. Ma van pont a házassági évfordulónk, az ezüst...ugyebár ezt ünnepeltük meg azzal, hogy kettesben "elszöktünk" egy hétre Corfu-ra....de hivatalosan pont ma van. Aztán holnap Halloween...aztán hamarosan itt a mikulás meg az évvégi "ereszd-el-a-hajamat"....Karácsony-szilveszter-újév. 
Megannyi nagyszerű és kihagyhatatlan alkalom az evésre. A nem átlagos, nem szokásos evésre, hanem az ünneplősre. Pezsgő, sütemény, és a sok tradíció...hogy Hallowen-kor bokáig járunk az édességben...általában egy hét múlva sem fogy el a sok szar finom csokoládé, amit a srácok gyűjtenek, meg ami megmarad az osztogatás után. Ilyenkor melyik szülő az, aki mondjuk kidobálja, vagy eltiltja a gyerektől....? Vagy ki olyan elvetemült, hogy a télapó ne hozzon csokit csak gyümölcsöt? Vagy Karácsonykor ne legyen zserbó meg beigli az asztalon. Mondjuk legalább a szaloncukrot kilőttük, tekintve hogy itt az nincs. Persze be lehetne szerezni innen-onnan....de ugye lehet gyártani speciális cukormenteset is, bár tény, hogy elég macerás.
Egyszóval megyünk bele a sűrűbe. Azon morfondíroztam, hogy én hogy szoktam kezelni az ilyen időszakokat....és miért pont úgy. Elég sok év van már mögöttem amióta lefogytam, volt már többféle verzió is. 2010-ben pl. ignoráltam a magam részéről mindent, azaz egy falat nem sok, de annyit sem ettem egy karácsonyi édességből sem, nem beszélve a többi alkalomról. De ugyebár akkor nagy munkában voltam, mert le akartam fogyni...és sikerült is. Aztán most már inkább a nehezebb része van, a súly, a kondíció megőrzése, amihez kidogozott, de legalábbis átondolt stratégia kell, hosszútávú, alaposan megalkotott elképzelés.

Azt hiszem a sok módszer között az a legrosszabb, amikor elengedjük a gyeplőt, mondván hogy jó, most tél jön, meg ünnepek, most ez egy ilyen időszak, nem most kell odafigyelni, majd nyárra okés leszek. De ez óriási tévedés. Mert ha így gondolkodok, akkor már mostantól önthetném magamba a szénhidrátot, nézzünk csak szét a boltokban! A csokimikulások még hagyján....de a marcipános stollentől kezdve a pepparkakor-ig már roskadoznak a polcok a sok évvégére hajazó édességtől....hamarosan szólnak majd a shopping centerekben a karácsonyi zenék, narancs, fahéj, és vaníliás kalács illata serkent majd mindenkit arra, hogy fogyasszon, és fogyasszon. Nem baj, de két hónap alatt akár 15-20 kilót is hízhat az, aki hajlamos rá. Vajon képes lesz ugyanennyit le is fogyni?
Saját tapasztalatom szerint négyszer lassabban megy le a súly, mint ahogy feljön. Ha tehát két hónap dőzsölést csinálok, akkor nyolc hónapig kellene koplalnom, azaz januártól szeptemberig tartani keményen a gyeplőt. Van, aki erre képes...de a legtöbbünk bizony már Január második hetében feladja.
Könnyű megideologizálni, valahogy úgy, amikor valaki fél órás kocogás után betolja a pizzát a bödön fagyival, mondván, hogy ledolgozta. Ugyanígy egy két hónapos önfeledt zabálást is lerendezünk két hét szenvedéssel, mondván, hogy lefogyóztuk az évvégét. A bökkenő csak ugyebár a számokban van. Ahogy egy fél órás kocogással maximum a glikogén tartalékunkat tüzeljük el, tehát fogyás szempontjából semmit nem értünk el, a pizza meg a fagyi simán megvan 2500-3000 kalória...de senki nem számolja ki, hogy ahhoz modjuk 2-3 órán keresztül kellene megállás nélkül futni, hogy kompenzáljuk a kalóriafelesleget. (jellemzően aki ennyit képes futni, igen ritkán eszik meg egyszerre 2500 kalóriát) Szóval ugyanígy, ha napi csak 3000 kalóriával eszünk többet két hónapig, az  180ezer extra kalória, ami kb 23 kiló zsír...Azt két hét alatt konkrétan lehetetlen ledolgozni, de szerintem két hónap alatt sem lehetséges.

A következő lehetséges viselkedés, amikor moderálom az offos viselkedést, méghozzá napokra. Tehát azt mondom, hogy oké, van a Halloween, van a mikulás, van két nap karácsony, egy nap zilveszter, meg egy nap újév, tehát összesen hat offos nap. MInden más napon tartom a megszokott étrendet, ezeken a jeles napokon meg bevehetem a leszarom-tablettát.
Ez működhet, de két nagy hibalehetőség van: az egyik, hogy ezeken a napokon konkrétan betegre eszem magam, de nulla órától éjfélig, mert hát ki kell használni, hogy off nap van. Ezzel nagyon rosszat teszek a szervezetemnek, és persze az anyagcserémnek, továbbá a hasnyálmirigyemnek, és így tovább. Ráadásul ha beteg is leszek, akkor az ünnepet sem tudom élvezni eléggé. További nehézség, hogy ugyebár a többi napokon ugyanúgy ott van az inger, mind a szemnek, mind az orrnak, aminek ellen kell állni otthon is, és a boltokban bolyongva is.

Talán a legnehezebb verzió, ami viszont a legkellemesebb is lehet, hogyha folyamatos kontrollt tartva egyfajta lightabb diétát csinálunk, ami kmerül abban, hogy eszünk egy szeletke sütit, egy tányérka olyan kaját, amit egyébként nem ennénk, hagyjuk magunkat megkínálni egy csokival a gyerekektől, és mindeközben nyomjuk a mozgást is, tehát edzünk-kardiózunk, kinek milyen a programja/edzésterve amit csinál évközben. Szerintem ehhez már vérprofizmus kell, hogy sikerüljön az, hogy január elejére mondjuk csak pár kiló többlet legyen, amit tavaszra könnyedén le tudunk dobni. Profinak kell lenni, mert felül kell tudni írni az ingereket, ellen kell tudni állni a kísértésnek, és tudni kell nemet is mondani. Viszont nem kell kizárni magunkat semmi jóból, nem kell ünneprontóként a sarokban duzzogva diétázni, és nem kell bűntudattal telve zabálnunk sem....halleluja. 


Thursday, 26 October 2017

Corfu

Túl vagyunk Corfun...sokminden volt, ami miatt az ember ilyenkor izgul....rendben felszáll-e a repülőgép, meg leszáll, odavissza...milyen lesz a repülőút, a kocsibérlésnél nem lesz-e fennakadás, milyen lesz a szállás, ésatöbbi. Nos, minden szuperül alakult. Odafelé lehettek kb 30-an a gépen, visszafelé már mondjuk 50-60 utas volt...szezonzáró utolsó géppel jöttünk haza. A kocsibérlés is rendben lezajlott...(igaz, kétszer annyi depositot kértek, igaz, közölték, hogy az alváz-, az üveg, és a gumikár az az én saram....de megúsztuk felpattanó kavics, defekt, és fennakadás nélkül. Továbbra sem világos, miért lett volna az én felelősségem egy felpattanó kő, de lendüljünk tovább. Mondjuk azért ez nekem nem ment olyan könnyen....mert pl. az alvázat senki nem nézte át, mikor a kocsit átvettük...aztán kaptunk egy kulcsot, de ugye egy autónak azért illik három kulccsal rendelkezni...ennek elvileg úgy kéne mennie, hogy a maradék kulcsokat bemutatják, egy közös hozzáférésű széfben tartják, és a friss műbizonylatot is kézhez kapom, ami igazolja, hogy a kulcsokat sosem másolták le, nincsenek erre utaló mikroszkópikus sérülések...Hiába no, csak Mo.-n nőttem fel, és hallottam már olyat, hogy a frissen szakszervizből kihozott kocsinak a gazdája levitte a tükröt, oszt kiesett belőle a bekészített kulcs-forgalmi...lol)

A szállás fejedelmi volt, szerencse, hogy rákészültünk mentálisan és gyakrolatban is a hízásra...de nyilván nem egy all inclusive helyen fogok diétázni. Körbeautóztuk az egész szigetet, többször is, és nagyon sok lélegzetelállító helyen jártunk. Volt kettesben hajókázás kis szigetre, volt közös pancsi a tengerben, volt ebéd egy helyi tavernában (Ez nem volt könnyű, mert túl jól voltunk tartva a resortban, és szinte sosem voltunk elég éhesek, de azért megoldottuk), volt naplementenézés a tengerpartról, volt hintából kávézás a szakadék széléről bámulva a jón tengert, volt andalgás a belvárosban, és volt pezsgőzés ágyban heverve... 

Az az igazság, hogy a resortnak természetesen tornaterme is volt, meg is néztük magunknak....de nem használtuk. Úgy voltam vele, hogy pihenni mentünk, nem edzeni, egy hétbe nyilván nem fogunk se beletunyulni, se elhízni.

És érdekes, hogy tegnap letoltam a rendes edzésemet, és minden sokkal könnyebben ment! Kifejezetten jót tett a pihenés, nem gondoltam volna, azt hittem, a teljesítményem csökkenni fog, de az ellenkezője történt.

A görög konyha változatos, azért egyszer szívesen kipróbálnám úgyis, hogy én/mi főzünk...hogy a piacon megvesszük ami kell, és úgy étkezünk, nem mindig étteremben....mert akkora gyümölcsök voltak a boltokban, meg olyan csokor friss kaprok kellették magukat, hogy csak ámultam és bámultam. Csecsemőfejnyi körték, hatalmas dinnyék, óriási gránátalmák, és feta minden mennyiségben...akár kétkilós "dobozkában". Ettünk baklavákat, kataifiket, lokumikat, de az édességeken kívül azért óvatosabb voltam...nem vagyok nagy tengerikaja-fan, és általában véve is finoman szólva finnyás vagyok, úgyhogy maradtam inkább a középeurópai vonalon. 
V-vel megbeszéltük, hogy jó lenne elhozni a fiúkat is egyszer ide...hát, majd meglátjuk, talán sikerül összehozni. Az élet túl rövid, és túl sok csodaszép hely van benne, és ott van az a zavaró körülmény is, hogy előbb meg kell keresni azt a pénzt, amit elkölthetünk :):)

Sunday, 15 October 2017

Diéta off, gyomorrontás, és készülődés

Gyakorlatilag a hétvégén el is kezdődött az "offos" időszak, hiszen kedden kora hajnalban indulunk, úgyhogy ünnepélyesen felfüggesztettem a diétát. Ez annyit tesz, hogy az offos időszakban nem számolom a kalóriákat, nem dokumentálom, mit eszek, és a mozgásból is csak annyit csinálok, amennyi jól esik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy akkor reggeltől estig körmöspacalt eszek rákóczi túróssal, hanem hogy ésszerűen, de nem korlátozva eszem. Szóval a tegnapi rántott húsból ezúttal én is ettem, rendesen krumplipürével, rizibizivel...(ha csak egy sima hétvége van, akkor általában ilyenkor natúr szoktam a csirkemelleket megsütni magunkak, pici kókuszzsírral maximum...egy kis mustár meg egy löttyintésnyi fehérbor társaságában, és általában párolt vegyeszöldsget, roasted sárgarépát eszünk mellé....) Délután egy kis baileys-es csoki is lecsúszott, majd vacsorára német borsos sajtot ettem crackers-szel, és isteni mákos túrós tortát, ami cukor nélkül készült. Este már éreztem, hogy valami nem jó....fájt a hasam, gondoltam nyilván sokat ettem, az lehet a gond. Reggel viszont mire végeztem a fürdőszobával, és lementem a nappaliba, szegény V-re a frászt hoztam....hideg veríték, dekoncentrált mozgás, hamuszürke arc, és kifejezéstelen tekintet....konkrétan majdnem sikerült elájulnom, de V gyorsan lefektetett a kanapéra, hozott vizet. Sejthette, hogy nem leszek jól, mert gondosan az unicum is ki volt készítve már (szerencsére előbb kelt, mint én :))

A gyógyital, a fekvés és a víz végül valamennyire konszolidált, a kikészített lavórra nem volt szükség. A fejemet mintha baltával hasogatták volna, a szám kiszáradt, a hasam fájt. V hozott forró teát, adott gyógyszereket, próbált megetetni egy pirítóssal is....de csak lassan sikerült, mert egyáltalán nem esett jól.

Nem értettem mi a baj, hiszen pusztán az a tény, hogy hónapokig tartó diéta után egyszercsak többet eszem, nem ismeretlen, az elmúlt években mindig így csináltam. De mi van ha öregszem, mi van ha cukorbeteg lettem, mi van ha.....totál értetlenül álltam a dolog előtt. Közben el-el aludtam hosszabb -rövidebb időkre...és ugyan ilenkor nem dokumentálom a kajáimat, de azért pontosan vissza tudtam idézni, ahogy fentebb említettem is, hogy mikor, mit és mennyit ettem. Korán keltem, két órát ültem a szobabringán, a kellő vímennyiség is megvolt. Tulajdonképpen kizárásos alapon eljutottunk V-vel odáig, hogy a borsos sajt volt az egyetlen, amit csak én ettem, senki más a családban....megnézte V a dobozt....persze hogy lejárt! Úgyhogy valószínűleg ez lehet a kálváriám oka...

Remélem ma meg holnap rendbejövök, mert kedden hajnalban indul a gépünk....plusz még ha esetleg nem volna elég aggódnivaló, Ophelia hurrikán holnap éri el Írországot....reméljük a gép indulását nem fogja befolyásolni.

A két, országban élő idősebb gyerekünk segít a kisebbek menedzselésében, T majd lehetőség szerint innen jár be dolgozni Limerickbe, K pedig úton van Dublinból már....ő is innen megy majd be az egyetemre, ha muszáj. A fagyasztók csordultig vannak kajával, van rengeteg pizza, paprikás krumpli, chilli con carne, szilvásgombóc, túróspalacsinta, nudli, fánk, rakott krumpli, csirkemell.....egész hétre elég felvágott, sajt, vaj, lekvár, mogyoróvaj.....holnap még feltankolok nekik csokiból, mogyoróból, gyümölcsből, joghurtból is....és természetesen pénzt is hagyunk azért itt a nagyoknak....úgyhogy biztosan nem fog éhenhalni egy gyerekünk sem :D


Soha nem voltunk még ennyi ideig távol a gyereketől....soha a 25 év házasságunk alatt. Nagyon izgi, biztosan meghatározó élmény lesz....

Saturday, 14 October 2017

A boldogság mint lehetőség

Változtattam a blogon. Egész idáig az életmódváltás köré csoportosultak a bejegyzéseim, most személyesebb hangra váltok. Nemcsak a fogyás, meg az életmódváltás, meg a súlytartás, meg az edzés-mozgás lesz a téma, nemcsak receptek....hanem minden, ami a fejemben jár. Amúgy sem olvasnak sokan, és eddig sem törekedtem nagyon arra, hogy minél több olvasót gyűjtsek ide...szóval nincs meg bennem az az érzés, hogy traktálnék bárkit is...viszont tök jó nekem is, hogy van ez a blog, mert rengetegszer barangolok benne, és jó újraolvasni azt, amit valamiről gondoltam régen. Hülyén hangzik, de valahogy hozzásegít a fejlődésemhez, úgy érzem....és még szórakoztat is. Szóval mostantól (ahogy a két legutóbbi posztban is már) személyesebb lesz a blogom....
-

Alapvetően szeretjük a filmeket. Azokat is, amik megnevettetnek, de azokat is, amik elgondolkodtatnak. Az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy bejárjuk a Föld minden szegletét, nem beszélve a lehetőségekről is, amik szintén általában korlátozottak. A filmek segítségével láthatunk/érezhetünk egy szeletet a világ másik részéről....a jó film kikapcsol, és hatással van rám, a gondolataimra, érdekes kérdéseket vet fel, extrém esetben képes módosítani az attitűdömet, vagy a gondolkodásmódomat is akár. Persze inkább ez fiatalon jellemző, node lélekben még simán kölyök vagyok : )

Sajnos ma már ott tartok, hogy amerikai film esetén olyan komoly fenntartásaim lesznek, hogy bele sem kezdek. Ha mégis, talán 5 percig bírom, aztán feladom. Idegesít. Tocsognak a sztereotípiákban, és olyan elképesztően populisták, amitől hányingerem van. Pedig régen rengeteg jó amerikai filmet láttam. Sőt...általam alapfilmeknek tartott darabok is jórészt amerikaiak. Viszont bár szeretem Kevin Spacey-t, ez a filmje valahogy kimaradt a látóteremből, pedig 2001-es, ami azért nem ma volt. Ráadásul van benne sci-fi vonal is, ráadásul a partnere egy másik kedvenc, Jeff Bridges. Ez a film a K-PAX- belső bolygó (elsőre idióta magyar címnek tűnik, de a belső bolygó többféle értelmezésben létezik. Lehet átvitt értelemben is jelentéssel felruházni, de konkrét csillagászati kategória is). Jó volt, elgondolkodtatott. Régi és talán kicsit el is koptatott kérdéseket vet fel, úgymint észrevesszük-e az életben azt, ami élvezhető, ami jó? Meglátjuk-e az örömöt, képesek vagyunk-e helyén kezelni a dolgokat? Vajon hol a határ az ambíció és az elégedetlenség között?

Ez a vonal az életmód témakörben sem jelentéktelen. Mindenkinek menedzselni kell valahogy a saját életét....megragadni a kontrollt, és tudatossá tenni. És megtanulni élvezni azt is, ha edzés után alig bírok felmenni a lépcsőn, és azt is, ha leülök megenni egy süteményt. Mert mindkettőben megvan az élvezhetőség. Mert mindkét dologban ott van a boldogság lehetősége, ugyanakkor ha rossz az attitűdöm, képes lehetek mindkettőben a rosszat látni. Az edzés utáni érzés az fájdalom, és átmeneti csökkent teljesítőképesség, amit utálhatok. Vagy kellemes fáradtság, és elégedettség, amit szerethetek. Ugyanígy a sütemény elfogyasztását is követheti bánat és lelkifurdalás, és gondolhatok arra, hogy Úristen, a gonosz cukor meg a zsír...de ki is élvezhetem az ízek kavalkadját, az intenzív érzékelést, a vastag energialöketet, amit nyújtani tud.


Rajtam múlik minden. Hogy hogyan nézem, hogyan látom, és hogyan érzem. De ez a látásmód nem evidens. Tanulni kell, megtapasztalni, kikísérletezni, megélni, próbálgatni, ízlelgetni, kiszámolni, elengedni....és így tovább. Mindezen folyamat a fejlődés, a tanulás, aminek az alapja, hogy gondolkodom, hogy kérdéseket teszek fel, hogy válaszokat keresek....és ebben nagy segítség egy jó film, ami elgondolkodtat.

Friday, 13 October 2017

Logisztika és a "Mekk-Elek" énem

Elképesztő, hogy mennyire kevés az idő. Biztos mert öreg vagyok, azért. Az rendben van, hogy hajnali hatkor kelek, megy a kardiózás, aztán V-t elviszem dolgozni, aztán kardió tovább, közben ébresztem a srácokat, szerencsére már elég önellátók, megcsinálják maguknak a kaját, ilyesmi, nem kell a folyamatos jelenlét, így tekerhetem békében a biciklim. Aztán a reggeli rémálom....komolyan, ennyi elmeroggyant autóst, amenny iskolakezdés idején az utakon van....! 150 centis anyukák akkora batár verdákban....Lexus terepjáró, Land cruiser, X5 BMW....a kreszről fogalmuk nincs, a telefon a kezükben, ki se látnak a kocsiból....rendesen kihívás. Ma a két nagyobbat kidobtam a nagy sulinál, aztán mentem egy kört, a kicsit is elvittem a másik sulihoz, közben a bankautomatához kanyarodtam, mert ki akartam venni kápét...de olyan sor állt, hogy nem álltam meg...aztán irány a bolt megvenni az enapi főznivalót. Hazaérve ma kreatív voltam. Nem rögtön kipakoltam, ahogy általában szoktam, hanem edzésnap lévén, gyorsan átöltöztem, elindítottam a mosógépet, hogy addig dolgozzon,  és elkezdtem a gyakorlatokat. Az egyperces szériaközti pihenőkben pedig kiugrottam a konyhába, elraktam a túrót a hűtőbe, meg a csirkemellet...aztán vissza a padra...utána megint ki, elraktam az öblítőt meg a mosógélt....és így tovább. Még a tojásokat is fel tudtam dobni főni. Mire befejeztem az egy órás edzést, el is lett minden rakva a helyére. egyébként nyolcadik alkalom volt a mai, és emelnem kellett már a múltkor is a súlyokat az áthúzásnál, most pedig a tricepsznél. Áthúzást 14 kilóval csinálom a 3x12 szériát, tricepsznél a francianyújtást ma emeltem 10 kilóra, szinttén 3x12-es széria, mindkét kézzel....továbbá a hasprés és a lábemelés is sokkal könnyebben megy, mint az elején. Lehet, hogy fejlődök?

Nekiálltam a szokásos konyhamenetnek, azaz rendet kell rakni, hogy dolgozhassak :).....mert kell a hely az asztalon, a pulton, és a mosogatógépet is ki kell üríteni.Közben a kutyával is lehetett valami, mert kikéredzkedett, aztán ott ugrált nekem a konyhaablak előtt, hogy be akar jönni. De értelemszerűen nem fogom eldobni a krumplipucolót meg a krumplit a kezemből, csak hogy kétpercenként ugorjak hozzá....nyilván. Hagytam, hagy ugrabugráljon, amíg megpucoltam és összevágtam a krumplit, és csak azután engedtem be. Gyorsan összevágtam a kolbászt is, amíg pirulgatott, megpucoltam a tojásokat, és jól kitervelve egy kávét is bekészítettem magamnak, hogy majd hamarosan le tudok ülni kicsit. Amíg a tojásokat pucoltam, meg bekevertem a tejfölt, meg is pirult a kolbász, és a kávé is lefőtt, úgyhogy leültem a géphez átfésülni a költségvetést. Úgy akarunk elmenni, hogy biztos legyünk abban, hogy pénz is van nálunk, és a kártyákon is van annyi, hogy amit le kell vonni, majd le tudjanak....rent, villanyszámla, internet, kuka, telefonok, kábeltévé, biztosítások, szakszervezet, mittudomén. Millió kis tétel, aminek mindegyiknek megvan a maga dátuma, hogy mikor, melyik számláról kell mennie. Sajnos nem áll számolatlanul a pénz, hogy ne kelljen ezekre odafigyelni. Fontos, hogy mikor merre mennyi az annyi.

Persze a gépem megint vergődik....soha többet nem akarok acert venni. Visszasírom az öreg HP-met, meg a vindózhetet. Nem tudom mi a fene baja van, jön ezzel a switch server hibaüzenettel vagy mivel. Utánanéztem, ha egy háttérben futó bármi alkalmazás, program, rutin....el akarja érni a netet, de nem tudja, állítólag akkor van ez a gond. Nevetséges, hogy szinte folyamatosan kell a net a gépnek, a régi rendszeren 30-40 folyamat futott  háttérben, ezen a retken meg több mint 130 :-( persze mindegyiknek mindig kell minden....így lesz a csillivilli gép olyan lassú, mintha valami elavult vacak lenne. Hiába a 8giga RAM, meg az Icore processzor....akkor is egy lassú dög. De jó a píárja....bootoláskor előadja kb 5 másodperccel a bekapcsolás után, hogy itt vagyok, kész vagyok, de ez csak a csúnya látszat....amint megnyitom az office alkalmazásaim, percek telnek el, mire bejutok.....Mindegy, gatyába ráztam, és rendbe tettem az excel táblázatokat, majd délután V-vel úgyis át kell ugranunk Roscrea-ba majd akkor veszek ki kápét, csak el ne felejtsük :)
Persze a kávém kihűlt már, de mennem kell, mert megfőtt a krumpli, összeállítom a kaját, és gyorsan nekiállok takarítani, mert aki kutyát tart a lakásban, annak tudomásul kell vennie, hogy mindennap akár többször is kell porszívózni, felmosni....és akkor sem lesz soha makulátlan tisztaság.....
*

Ügyesen maradt még időm arra is, hogy véglegesítsem a tákolmány lehúzógépemet....mert valahogy se kedvem, se hangulatom nem volt többszáz euróért multigépet vennem csak azért, hogy tudjam a lehúzást csinálni....úgyhogy több fokoztban bár, de megépítettem...lássuk csak....kevesebb mint 50 €-ból, ami valljuk meg, nem többszáz....és a célnak jelenleg megfelel. A pótkerék egy régebbi autóról maradt, felesleges....alhangon 15 kiló, de lehet rádobálni tárcsákat még....25 kilóval teszteltem, probléma nélkül működik. Még szélesebb vasalatot szeretnék rakni rá, meg eggyel vastagabb huzalt, az jobban menne a csigához....de most már nem akartam vele többet foglalkozni, minden nap csippentettem egy félórát-órát a napi teendők között, hogy építgessem....most teljesen oké....

Thursday, 12 October 2017

Más dolgok

Azon gondolkodtam, hogy a blogom, amit vezetek a fogyásról, erősen szakmai jellegű. Nem sok személyes dolog van benne. Az életmódváltásról szól....a bennem lezajló lelki folyamatok esszenciáiról....a következtetéseimről, a megvilágosodásaimról, a harcaimról, az eredményeimről, a receptjeimről, a tapasztalataimról...de nem rólam. Jó ez? Jobb,mintha rólam is szólna? A gondolataimról, a kétségeimről, a kis szürke hétköznapjaimról, a problémáimról, a kis hülyeségeimről, a dilemmáimról, és nemcsak az életmódváltás vonalán belül. V által irányított családi blogunkban persze jelen vagyok, de az amolyan króniáskönyv-szerű. Vajon van-e értelme leírni az olyasmit, ami éppen foglalkoztat, vagy a napi kis piszlicsáré dolgokat? Érdekes lesz egyszer valamikor, valakinek? Talán igen....talán a srácoknak, vagy később az unokáknak....nem tudom.

Ma éjjel sem nagyon tudtam aludni, annyi minden járt a fejemben...biztos mások is sokszor vannak így, amikor az egyik gondolatot kergeti a másik....emberekről, közelgő eseménykről, megoldandó problémákról...aztán egyszer csak arra döbbenek rá, hogy nem vagyok álmos. Ilyenkor van, hogy korán kelek. De volt már példa arra is, hogy el sem aludtam. Olvastam valahol, hogy genetikailag van valami olyan "rendellenesség", amitől az, akinek ilyen van, megelégszik mindössze napi 4 óra alvással, talán én is ide tartozom, fene tudja.
Pár nap múlva repülünk Corfu-ra...ezzel kapcsolatban is annyi minden van a fejemben....milyen ruhát csomagoljak, vigyek-e másik cipőt, ilyen hülyeségek....aztán, hogy mikor fessem le a lábazatokat az előszobákban....mert kifesteni kifestettem már a három előszobából kettőt, a konyhát, az emeleti közlekedőt, és Jancsi szobáját is...32 kiló festék...de a lábazatok most már csúnya kopott-koszosak a frissen festett fal alatt. Megvettem már a festéket, ecset is van....de nem tudom, mikor álljak neki. Vajon a kutya hagyni fogja megszáradni, vagy olyankor csináljam az ő részénél, amikor napos idő van, és ki tudom vágni a kertbe pár órára...?
Ma ki kell menem az Aldiba, mert venni akarok köszörűt. A késeink már olyan rosszak, hogy acéllal nem lehet rendesen megfenni őket....kellene a kő is. Plusz jól jönne a projektemhez is, hogy azt az öreg pengét rendbehozzam, amivel még kamaszkoromban hülyéskedtünk a Százados úton....ha a srácokat eldobtam a suliba, ki is szaladok Thurlesbe.
Mennyire jellemző ez a mindennapi "MAFF" problémám....Pár évvel ezelőtt volt egy probléma az egyik Chrysleren, és végül kiderült, mi okozta: a MAF szenzor volt hibás (Mass AirFlow sensor)...azóta így hívom, amikor felmerül, hogy " Mi A Fa*t Főzzek"....mert mindennap ha megkérdezem a srácokat, akkor megkapom a nekem mindegy, a nem tudom, meg a semmi válaszokat...de mikor hazajönnek a suliból, mindig az az első kérdés: mi az ebéd? Nehéz, mert össze kell hangolni egy csomó mindent: olyat kell,amit lehetőség szerint megeszik mindenki (már kvázi lehetetlen), ami nem kerül sokba, ami egészséges (itt már borul a hajó), ami elérhető a közeli boltokból, amire van idő az egyéb tennivalóim mellett....és végül, amihez nekem is van kedvem, hangulatom....Szerintem ez a kérdés minden napomból elvesz legalább negyedórányi agyalást.
Annak idején tanultuk, hogy a pénzügyi befektetések lehetnek biztonságosak, növekvők, likvidek, és jövedelmezők....de soha nem lehetnek olyanok, hogy egyszerre az összes tulajdonsággal bírnak. Általában kettő okés. Lehet likvid és biztonságos, mint egy folyószámla, de az nem növekszik és nem jövedelmez. Vagy lehet növekvő és jövedelmező is, mint egy lekötött részvény portfólió, de akkor értelemszerűen nem likvid, és egyáltalán nem biztonságos....és így tovább. Nos, a napi MAFF probléma is hasonló, kell valahol kompromisszumot húzni.
Rendszeresen összegyűlik  sok tojássárgája, amiért rengeteg nyers fehérjét eszem....így vagy kidobom, vagy felhasználom...de olyan nehéz értelmesen felhasználni. Általában palacsintát sütök, vagy islert....vagy főzök pudingot....igenám, de egyik szénhidrátdúsabb, mint a másik. Vajon akarom-e, hogy cukrot meg zsírt zabáljanak szegény gyerekeim csak azért, mert nem akarom kidobni ötvenesével a tojássárgáját? Ez sem könnyű, mert a három fiú közül van két sovány, meg egy harmadik, aki ugyan nem kövér, de nem is sovány, ellenben szeret enni, különösen a tésztaféléket. Szegény B biztos tőlem örökölte a hajlamot, én is ilyen kissrác voltam. Csak velem nem foglalkozott senki. Szerintem ha mi sem foglalkoznánk vele, már kövér lenne. Így viszont szerencsére szépen alakul.
Hatalmas feladat amúgy. Egy 11 éves gyerekkel megértetni az okokat, a miérteket....a hogyanokat. Mert hiába tiltom neki, vagy hiába bántom, attól csak rosszabb lesz. Meg kell magyarázni neki -persze érthetően- az anyagcsere folyamatokat....el kell részletesen mesélni, hogyan működünk. Mert a gyerekek nem hülyék egyáltalán. Sőt. Nagyon okosak, és keményen tudnak ám harcolni, még saját magukkal is tudnak szembemenni. Csak sajnos sok szülőnek nincs ideje/kedve/ereje fogalalkozni ezzel. Elmondani ötvenszer ugyanazt, elmondani máshogy, megmutatni, jó példával elöl járni....A gyerekek élvezik azt az időt, amit együtt töltenek a szülővel. Akkor is ha közben kemény munka folyik.
Például B most csatlakozott hozzám az Bill Pearl-féle edzésprogramba. Heti háromszor fogja ő is csinálni. Tegnapelőtt beállítottam neki a súlyokat, leteszteltük, melyikkel mennyi az annyi, és tegnap délután már lenyomott egy edzést. Én a hetedik edzésnél járok, heti három alkalom, átmozgató edzés. Sokat kellett harcolnom magammal, hogy elkezdjem. Az életem az elmúlt 7 évben a fogyás körül mozog. Folyamatosan diétázok, hogy azalatt a pár hét alatt egy évben, amikor nyaralunk, vagy ünnepelünk, akkor ne kelljen. Ez egy folyamatos törekvés a testsúly csökkentésére. Emellett elkezdeni egy egy testtömegnövelő programot....hát finoman szólva is ellentmondásos. Mert most akkor fogyni akarok, vagy növekedni? Persze ott van a válasz, hogy nem kell félni a tömegnövekedéstől, hiszen az izom és nem zsír..de ettől függetlenül baromira nem könnyű azt látni, hogy a mérleg esetleg többet mutat, mint az előző alkalommal. Fontos a képi dokumentáció is, és  a körfogatmérés. Ez egy eredetileg 20 hónapos program, meglátjuk mire megyünk vele...meddig jutok. V is csinálja velem, persze ő egy női programot követ ugyanúgy heti háromszor. És nem mindig tudunk együtt edzeni , mert sokszor máshol vagyunk....
Annyira hozzászoktam már a reggel szobabringázáshoz, hogy ha nem csinálom, rendesen hiányérzetem van. Az a napi másfél-két óra tökéletes kardiós kezdése a napnak....

*
Végignéztem egy  pár perces összeállítást, amit huszonkétmillióan láttak a facebookon...a szegény főhős, fiatal, széttetovált, trendi srác...depressziós, és szorong. A közösségi médiában persze azt tetteti, hogy minden nagyon oké, és ő egy hepi csávó....de valójában állandóan csak szorong...hogy megfelel-e a munkahelyén, hogy normálisan tud-e megszólalni valahol, hogy képes-e létezni úgy, ahogy mindenki más. Igen. A kisfilm arra hívja fel a figyelmünket, hogy hány ember van a világban, aki depis, tessék rájuk odafigyelni.
A filmben szereplő srác depressziósan nyomogatja a macbook-ot meg a ájfónját, menő tetkók borítják a testét, frankó kis apartmannban lakik, divatos ruhái vannak. Láthatóan olyasvalakit akartak bemutatni, aki akár a szomszédja, haverja, stb. is lehetne annak, aki a facebook legjellemzőbb célközönsége: a jólszituált, netközelben élő, megfelelő eszközökkel és forrásokkal rendelkező polgárnak. Miért van az az érzésem, hogy ezek a problémák szorosan összefüggnek a modern, mostani, manipulatív, ledigitalizált, szájbarágós, skatulyábadugós, médiában élő társadalomnak....tudom, hogy a depresszió létező betegség, és illik komolyan venni meg minden. De valahogy akkor sem megy. Felsejlenek előttem Ken Follet háborús helyszínei a trilógiájából....felrémlik előttem a sötét középkor....a jelenkrori súlyos problémák....mert most is vannak háborúk, meg éhező gyerekek, igen.....valahogy nem érzem valósnak a énzzel kitömött szegény trendi amerikai huszonévest, aki szorong. Ja, biztosan megint bennem van a hiba.....

Kár, hogy ma már nem nagyon lehetne normálisan élni ezek nélkül a manipulatív izék nélkül, ami például a facebook. Az alapötlet fergeteges, de amivé vált, az rettenetesen idegesít. Tudom, nem kötelező használni....de közben ami jó benne, abból hülyeség lenne kimaradni....de hogy a pofámba tolják a reklámokat állandóan úgy, hogy pontosan tudják, nekem mit érdemes reklámozni, mert figyeli a rendszer, hogy miket nézek a neten, miket vásárolok, hol keresek rá erre vagy arra. És nem lehet mit csinálni ellelne. Amit lehetne, hogy nem használni számítógépet, okostelefont....viszont mára már ha valaki ezt tenné, totál ellehetetlenítené magát. És ő lenne a remete csodabogár, akire ujjal mutogatnak. Ez a szomorú. :-(

Monday, 9 October 2017

W

A legtöbb motivációs tréner arra helyezi a hangsúlyt, hogy ha el akarsz érni sikereket, akkor extrán oda kell tenned magad, és amíg mások pihennek, szórakoznak, élvezik az életed, neked akkor is menni kell, hajtani, szervezni, ott lenni, csinálni, számolni, tervezni, ésígytovább. Az életmódváltás nem egy fáklyásmenet. Biztos mindenkinek máshogyan más, de úgy gondolom, a többségnek az étrend és a mozgásvonalon is rengeteg munkát kell elvégeznie. És a mondatom utolsó szavainak minden egyes betűjén nagy hangsúly van. Mert ténylegesen el kell végezni azt a munkát.

Saját tapasztalat, hogyha a tervezett útvonalat végigjárom, ha törik, ha szakad, akkor megjön az eredmény. De mit is értek az alatt, hogy törik, meg szakad? Nem olyan tiszta és világosan egyértelmű helyzetek vannak, hogy például egy leborult szekrényt kell visszaemelni, vagy sokadszorra nekiállni a piskótatésztának, mert ötvenedszerre is összeesett....nem. Olyan helyzetekre kell gondolni, hogy mondjuk hiába tartod be a diétát, és hiába edzed le a magadét, se a súlyod nem mozdul, se az izmaid mérete nem nő. Biztosan sokan voltak rajtam kívül is olyan helyzetben, hogy tűpontosan betartok mindent, és a súlyom ahelyett hogy csökkenne, stagnál, vagy még rosszabb esetben növekedik. Olyankor az ember úgy érzi, összeomlik a világ, és hátrafelé megy az idő, és a fizika összes törvény megbukik....és nagyon könnyű (lenne) bedobni a törölközőt, hogyhát akkor jólvan, most mi a francot csináljak, nem megy, ennyi, kész. Hát ha egyszer betartom, és mégsem, akkor ugye úgyis mindegy, tehát be sem kell tartani. És hoppá, máris előállt az ideológiai platform az életmódváltás elenyészésére.

Szóval az ilyen szitukra gondolok, amikor azt írom: "ha törik, ha szakad"....mert tapasztaltam sokszor, hogy bizony ilyen van, ilyen előfordul. Nevezhetjük platónak, vagy akárminek....de előfordul, és tudomásul kell venni megfelelő alázattal, hogy az anyagcsere egy nagy misztikum, amit nem tudunk teljes mértékben átlátni. Mit lehet tenni? Egyszerű: csinálni tovább. Menni, és elvégezni a munkát. Leszarni, hogy stagnál, vagy növekszik a súly, akkor is tartani a tervezett diétát, lenyomni az edzést....nem baj, ha (látszólag) nincs eredménye.

Mert előbb vagy utóbb a munka meghozza az eredményt. Olyan nincs, hogy ne hozná meg. Csak olyan van, hogy nincs elég törelmünk. De tartani kell magunkat a nehéz helyzetekben is, ha sikereket szeretnénk. Akkor is el kell végezni a munkát, amikor száz emberből kilencvenkilenc feladná, és elsétálna.... elhajolna, megenné, abbahagyná, stb. Ha a százból Te tudsz lenni az az egy, aki nem, akkor jó esélyed van arra, hogy azon kevesek közé tartozz, akinek az életmódváltás egy működő rendszerben ölt testet, és nemcsak egy időszakos fellángolás, nemcsak egy szándék, egy homályos, gyenge lábakon álló álomkép, ami sosem válik valóra. 

Thursday, 5 October 2017

A trambulin, mint "gyógyászati segédeszköz"


Arról régebben is hallottam, hogy létezik olyan edzés, amiben a trambulinon kell ugrálni, de azt mindeddig nem tudtam, hogy van konkrét, kézzelfogható jótékony hatása a trambulinozásnak.


Állítólag a nyirokrendszer a vérhálózatnál is kiterjedtebb a testünkben, viszont amíg a szív pumpálja, keringeti benne a vért, a nyirokrendszerünknél sajnos simán fennáll annak a veszélye, hogy bepang a nyirokfolyadék, és nem tudja ellátni a feladatát, azaz nem tudja a tápanyagokat elszállíani a sejtekhez. Ez nem jó, és elősegíthet gyulladásos folyamatokat, és későbbi további káros következményei is lehetnek.

Ha viszont a szív nem pumpálja, akkor hogyan van mozgásban? Egyszerű: ahogyan mi magunk mozgunk, úgy van mozgásban a rendszer. És állítólag a trambulinon való ugrálás, ez a nagyon intenzív függőleges mozgása a testnek, ez pont előmozdítja ezt a folyamatot. Továbbá minden egyes holtponton a testünk pár másodpercre a súlytalanság állapotába kerül, ami azt eredményezi, hogy az ízületeink egy-egy röpke pillanatra totál terhelésmentesek lesznek....

Már napi 2-3 perc trambulinozás is elegendő, hogy jótékony hatást érjünk el vele. Hát naná, hogy a délelőtti edzésem után kimentem a kertbe. A nap is sütött, az idő is jó volt, hát ugráltam pár percet én is. Jól esett! :D:D:D

Tuesday, 3 October 2017

Egyhangú ételeink - avagy a helyes életmód "sötét oldala"

Unalom, egyhangúság, szürkeség...ezeket a fogalmakat nem sűrűn olvasni , ha életmódváltásról esik szó. Éppenhogy arról szólnak a hírek, hogy micsoda színes,változatos ételek készíthetők, csodálatos saláták, fűszerek, ötletek kavalkádja várja mindenhol az életmódváltó fogyasztókat. Mellé jön még a mozgásos vonal, ami azt mondja: menj az edzőterembe, menj zumbázni, aerobikozni, gyúrni....mikor, hol éppen mi számít menőbbnek. Megismerhetsz másokat is, hasonló gondolkodású embereket, a teremben mindig van valaki, szól a zene, kedvesek, és minden arról szól, hogy jó helyen vagy. Pörgés van, munka, eredmények, édes fáradtság, elégedett kimerültség.

Pedig van egy másik oldala is a dolognak. Mert sajnos nem vagyunk sem időmilliomosok, sem varázslók, sem mérhetetlenül gazdagok, akiknek nem számít a pénz. Mert a változatos, színes, üdítő, tápláló, ugyanakkor kalóriaszegény és okosan összeállított, értékes tápanyagokat tartalmazó ételek általában több időt és pénzt vesznek igénybe az életünkből. Mert a terembe járás úgyszintén idő, és pénz is. És nem arról van szó, hogy az ember sajnálja, hanem arról, hogy sokszor nincs. Leginkább például idő...mert a pénzt még meg lehet oldani, vagy ki lehet játszani. De amikor a sok tennivaló után van mondjuk fél órád, hogy azt csinálj, amit akarsz, nem biztos, hogy neki fogsz állni zöldségeket vágni, meg csirkemellet pirongatni. Lehet, hogy csak ledöglesz egy székre egy kávéval meg a laptopoddal/telefonoddal, és örülsz, hogy nem kell csinálni semmit.

Persze világos, hogy azon nem lehet sokat promózni, hogy az ember fáradt, meg nincs kedve....vagy épp sosem ér rá, vagy pénze nincs elég....mert ugye ezek kifogások, amik ugye hasonlatosak a legkevésbé populáris testrészünkhöz, ami hasonlóan mindenkinek van és mindenkinek büdös.....De tény, hogy az ember nem gép, és van olyan, amikor a kifogás nem kifogás, hanem csak egy érzés, vagy egy olyan körülmény, amit nem tudunk megkerülni.

Na és akkor mi van? Semmi. Az igazi harcosok képesek megküzdeni az unalommal és tudják kezelni az egyhangúságot. Nem ördöngösség. Csak azért, mert egy étkezés nem élvezetes, nem színes, és nem robbannak az ízek a szádban, hanem pontosan ugyanolyan semmilyen íze van, mint az ezt megelőző százezer alkalommal.....csak azért még nem kell sem feladni, sem megcsömörleni, sem fellázadni, sem apátiába zuhanni.

Hanem? Hanem tudomásul venni, hogy ez is van...hogy ez is az életmódváltás velejárója. Megtanulni, hogy az étkezésnek nem kell eseménynek lenni, hanem csak egy fizikai szükséglet, amit ki kell elégítenünk. És nem baj, ha nem kulináris élmény. És nem arról van szó, hogy sosem lehet az, csak arról, hogy nem lehet mindennap az. Onnan kell megközelíteni, hogy ami ritkábban történik meg, annak növekszik az értéke. Ha mindennap extra különleges, szuperfúd ételeket ennénk, egy idő után biztos az is unalmas volna. Tehát ha képesek vagyunk elfogadni és együtt élni az egyhangú ételeinkkel, akkor emelni fogjuk azoknak az alkalmaknak a fényét, amikor kitörünk a megszokott kerékvágásból. Ünnepebb lesz az ünnep, ennyi az egész.

Azt mondják, hogy Einstein-nek is ugyanolyan nadrágjai, ingjei, cipői voltak, így nem vett el az idejéből az, hogy azon gondolkozzon, aznap mit is vegyen fel. Talán az egyhangú ételeink bennünk is eddig fel nem fedezett gátakat szabadítanak fel, és nagyobb agyi kapacitásunk lesz más, értelmesebb dolgokra....például blogolásra :)

Aztán lehet, hogy ez nem egy általános dolog, nem tudom. Én bevállalom, hogy igen, nekem egyhangúak az ételeim. Nem azért, mert nem volna ötletem minden alkalommal kitalálni valami kreatív, új, izgalmas egészséges ételt...volna. De az esetek túlnyomó többségében vagy időm, vagy kedvem, vagy lehetőségem nincs nekiállni és "alkotni"....viszont vannak a jól bevált, rutinból elkészíthető, gyors, és bizonyítottan működő - ám unalmas és egyhangú- ételek, amik megbízhatóan hozzák az adott tápértékeket. Nincs bennük sok izgalom, viszont lehet számítani rájuk.

Szóval a dolog konklúziója számomra az, hogy látni kell, az élet más, mint a színes reklámok, vannak olyan oldalak is, amik nem annyira élvezetesek....de tudni kell, hogy mit miért teszünk, és bizony nagy erő nemcsak a 60 kiló háromszor tizenkétszer fekve kinyomásához kell (nekem legalábbis), hanem a monotónia elviseléséhez is.
 

Sunday, 24 September 2017

Láthatatlan erő

Általam az egyik legjellemzőbb paradoxon a lefogyás és életmódváltás vonalon az, hogy van az egész témának egy látható, könnyen értelmezhető, világos felülete, ami nemcsakhogy látható, hanem egyenesen a pofámba is tolják, ha akarom, ha nem. Gondolok itt arra, hogy lépten nyomon belebotlani a különböző programokba, edzőtermekbe, motivációs kurzusokba, önjelölt tanácsadókba, és gyakorlatilag minden médiában jelen lévő egységnek kötelező jelleggel van olyan rovata, ami a témával foglalkozik.

Mert ahogy mondani szokás a téma az utcán/az asztalion/előttünk hever. Ordító, egyértelmű, világos, és nyilvánvaló, hogy az emberiség nagy hányada él nem egészségesen. És manapság már aki egy fokkal szebb az ördögnél, már életmódtanácsokat ad, és egyben fitness-edző is, meg táplálkozási szakértő. Egyrészt mert ez trendi lett, másrészt merthát ott van ő, aki szép ( vagy annak gondolja magát), és nem elhízott (annyira, mint akiket le akar húzni megcéloz).  Teszem hozzá a legtöbb ilyen ember nekem fiatal. Túl fiatal.

Túl fiatal ahhoz, hogy legyen elég tapasztalata ahhoz, hogy tanácsadó legyen, bármilyen témában is. Túl fiatal ahhoz, hogy elég hiteles legyen. Túl fiatal ahhoz, hogy nagy eséllyel csak egy olyan ember legyen, aki csak vagy szerencsés alkat, vagy még sosem szült gyereket, vagy független és szabad életet él elkötelezettségek nélkül....és így tovább.

Mert az életmódváltásnak csak akkor van értelme, ha kivitelezhető úgy is, hogy munkám van, hogy családom van, hogy mellette van más is az életemben. Más dolog húszévesen, otthon szülőknél lakva, és megint más egy sosem elfogyó bankszámlával mögöttem, mert valaki vagyok. Sajnos ilyet is látok, nem keveset. Nekem attól nem lesz hiteles valaki életmódtanácsadásban, mert sikeres modell volt. Vagy sikeres színész, tévésszemélyiség, egyéb "celeb". Értem én, hogy sokkal valószínűbben moccannak rá az emberek egy fiatal, dekoratív lánykára ( vagy adott esetben az asszonyok egy snájdig, kigyúrt, helyre legényre), továbbá hogy ha valaki ismert, akkor sokan figyelnek rá.....de.....

De ott van az a de. Mármint hogy de nekem az a hiteles, aki mögött látom azt, amiért hihetek neki. Aki megmutatja, hogy meg lehet csinálni. Negyvenévesen is, nemcsak húszévesen. Ismeretlenül is, nemcsak celebként. Kés, gyógyszerek, ballonok és felhajtás nélkül is. Igen, ezeket nehéz megmutatni. Könnyebb pózolni egy edzőteremben, mutatni, ahogy emelem  súlyt....mutatni, ahogy megcsillan a verejték a homlokomon. Mutatni, ahogy húzom az evezőgépet, ahogy teljesítem a távot. Mert mindezt meglehet mutatni. Amit nem lehet megmutatni, az viszont pont az, amikor valaki nemet mond egy darab csokira. Amikor nemet mond egy pizzára, még akkor is, amikor mindenki azt eszik körülötte. Amikor nemet mond a jégkrémre akkor is, mikor pedig senki sem látná, ha megenné. Aki napokon, heteken, hónapkon át megtartóztatja magát. Mert azt nem lehet megmutatni, amit NEM teszünk meg. Hogyan mutassam meg, hogy a doboz bonbonból nem tízet, hanem csak egyet eszem meg? Hogy a finom friss sajtos baguett helyett a fűrészporízű, százkalóriás lapos kis izéből eszem a szendvicsemet, amibe nem vajat, öt deka sajtot, és nyolc szelet téliszalámit teszek, hanem lehelletnyi sovány sajtkrémet, egy szelet negyvenkalóriás lapkasajtot, és egy szelet húszkalóriás szalámit teszek, gondosan négybe vágva, hogy minden falatra jusson az ízéből?

Ezek megmutathatatlan dolgok.Ez az a láthatatlan erő, ami viszont képes arra, hogy minket, "hétköznapi hősöket" felemeljen a siker magaslataira. Ami a hangos-látványos-pózolós viselkedés helyett csendes, meghúzódó, de szilárd és biztosan előrehaladó fejlődést mutat. Amitől egy életmódváltás valódi tud lenni. Azoknak is, akik nem celebek. Akik anyukák, apukák, dolgozó emberek, elfoglalt, gondokkal terhelt, hétköznapi hősök. Akik mi vagyunk.

Friday, 1 September 2017

Fitness titkok hölgyeknek, negyven felett.....

Azt hiszem az kor és nem független, hogy hányszor szeretnénk célzottan egy bizonyos testrészre koncentrálva diétázni és/vagy edzeni. Hogy csak onnan menjen le a felesleg, vagy csak oda kerüljön extra izom. Sajnos  tipikus erre a korosztályra, hogy csípő és has környékén elkezd nőni a méret, még akkor is, ha egyébként a delikvens odafigyel arra mit eszik, és még edz is rendszeresen. Shawna Kaminsky a téma nagy szakértőjének számít, több könyv, tanulmány is fűződik a nevéhez, valamint befutott trainer, blogger és publisher. Szóval mondhatjuk, hogy profi. Nézzük hát a javaslatait:

·         Dobd el a futógépet! – Bizony, azt javasolja, felejtsd el a futópadot/szobabringát, és bármilyen cardio eszközt. Add el, élvezd a felszabaduló helyet a lakásban....mert csak a tested önmagában bőven elég lesz. Ugyanis az eddigi hosszan tartó, lassú kardióedzéseidet váltsd fel intervallumedzésre, magas intenzitású, rövidebb ideig tartó szakaszokkal. Squat jump, vagy helyben sprint futás tökéletes például. Íme egy konkrét példa:
o   Guggoló terpesz pozíció (squat), karok hátul, innen ugorj fel magasra, feltartott karokkal
o   Próbálj meg minél lassabban visszaérkezni a guggoló pozícióba
o   Módosíthatod úgy, hogy nyújtózz, mintha el akarnád érni a plafont, de ne ugorj fel, a talpad maradjon a földön
o   Minél mélyebbre guggolsz, annál hatékonyabban dolgozik a comb

·   Mozgasd meg a súlyod! – Minden nőnek el kell kezdeni valamit, amivel növelni tudja az állóképességét, ha testzsírt akar veszíteni. Az a cél, hogy növeld az izmaid mennyiségét! Az izom egy aktív, kalória-égető szövet, ami segíti az erős anyagcsereműködést. A legnagyobb oka annak, hogy ez a korosztály hízni kezd, az az, hogy ugyanannyit eszünk, mint eddig, de a nyugodtabb életmód miatt izmokat veszítünk! Alapvető tévedés, hogy ebben a korban a nőknél lelassul az anyagcsere! Ha heti 3-4 alkalommal olyan edzést végzünk, ami izomgyarapodást eredményez, igenis a húszas-harmincas éveink-beli önmagunk lehetünk. Íme egy lista a súlyzós edzés előnyeiről:
o   Több zsírt fogsz elégetni, mint csak kardióval
o   Jobb lesz az alakod
o   Gyorsabb lesz az anyagcseréd a több izom miatt
o   Erősebb leszel, és több mindenre képes
o   Erősödnek a csontjaid, jobban ellenállsz a csontritkulásnak
o   Erősebbek lesznek az ízületeid, és kisebb kockázattal sérülnek meg

Mi a legjobb gyakorlat? Pl. a nem eléggé megbecsült fekvőtámasz. Nincs benne semmi új, egyszerűen úgy jó, ahogy van. Sokan panaszkodnak arról, hogy hiába minden felsőtest-edzés, a hát és a kar hátsó izmai közben elpuhulnak Ezekre az izmokra tökéletesen és célzottan hat a fekvőtámasz. A kulcs az, hogy a hátunkat mindig egyenesen tartsuk. Ha a testsúlyunk túl nagy, akkor fokozatosan szoktassuk hozzá magunkat a teljes terheléshez.

Feszes hasat akarsz? Hagyd abba a hasprést és a felüléseket! A plank a leghatékonyabb edzés erre a területre. Ez mindig egy érzékeny pont ennél a korosztálynál, de a plank célzottan a hasi területre fókuszál, és sokkal biztonságosabb, mint a hasprés. Az erős törzs csökkenti a fájós hátat, és javítja a tartást is. Minél tovább tartsd az egyenes hátat! Ha eleinte nem vagy elég erős, térdelj! Ahogy egyre erősebb leszel, úgy told ki az időt, és hamarosan válthatsz térdről lábujjra! Mielőtt észbe kapnál, sokkal erősebb és laposabb hasad lesz!

Az igazság a diéta mögött:
Vannak bizonyos alaptételek az étrend témakörben. Az egyik ilyen, hogy akármilyen komoly edzést is végzel, megfelelő étkezés híján nem fogod elérni a célod! A fenti gyakorlatok kiválóan fejlesztik a megfelelő izmokat, de hiányos étkezéssel egyáltalán nem fognak értékelhető eredményt hozni. A másik ilyen alaptétel az, hogy a "diétázás", vagy a "fogyókúra" a legjobb módszer a hízásra! A drasztikus kalóriacsökkentés lassabb anyagcseréhez vezet. A lassabb anyagcsere súlygyarapodáshoz, és sokaknál ez egy körforgásba kezd, aminek sosincs vége. Ettől boldogtalan és egészségtelen leszel. A megfelelő táplálkozás összeállítása viszont megháromszorozhatja akár a legkeményebb edzésterv által előirányzott eredményeket! A három fő tanácsom:
1.       Egyél 5-6 alkalommal egy nap. Ezzel elkerülöd, hogy egyszerre túl sokat egyél, és sosem leszel nagyon éhes. Ugyanakkor a tested érzékelni fogja, hogy folyamatosan érkezik az ellátmány. Ez fel fogja gyorsítani az anyagcserét, ami segít elégetni a felesleges zsírt.
2.       Minden étkezéssel vigyél be fehérjét! Ez stabilizálja a vércukrot, és kontrollálja az étvágyat!
3.       Csökkentsd a keményítőt tartalmazó szénhidrátokat és növeld a rostban gazdag szénhidrátokat! Kerüld a finomított cukrot! Anyukádnak igaza volt: egyél sok zöldséget! Mérsékeld a kenyeret és a tésztát! És soha ne igyál kalóriákat! Kerüld a cukros üdítőket, és gyümölcslé helyett egyél egész gyümölcsöt!

A negyven körüli nők gyakran érzik magukat fáradtnak, megviseltnek, leharcoltnak. Ne hidd el a sztereotípiát! Otthonodban elvégzett gyakorlatokkal igenis lehetsz fitt és életteli! Az erősebb szívveréssel járó, kihívást jelentő feladatok segítenek a problémás területeken! A fitnesz és a fogyás nem ördöngösség, de kell hozzá egy kis kitartás, és némi szándék, hogy szakítsunk időt rá!

Wednesday, 23 August 2017

...nincs jobb dolgom...avagy saláta mindhalálig?

Van az a mondás, amikor azt mondják, valakinek az élete forog valami körül. Ezt általában arra értik, hogy az illető ember életének a nagy részében egy bizonyos téma van jelen. Azért cselekszik, az motiválja. Általában amit gondol, amit tervez, az mindig e téma körül forog. Mondjuk például egy munkamániás cégvezető, aki vezet egy bármekkora céget, és aludni is csak ritkán jár haza, annyira beleássa magát a tennivalókba. Vagy egy élsportoló, aki napi nyolc órát edz, mert mondjuk készül az olimpiára. Vagy egy elkötelezett kutyatenyésztő, aki hajnaltól késő estig a kutyáival foglalkozik. Vagy egy vidéki gazda, aki még egy nap szabadságra sem megy soha, mert nincs aki megetesse az állatait. Vagy egy elhízott kényszerevő, akinek a gondolatai 10 percenként arra kalandoznak, hogy mit lehetne enni. Esetleg egy alkoholista, aki folyamatosan keresi a lehetőséget a lerészegedésre.

Mint minden az életben, ez is lehet többféle. Lehet megszállottság, lehet elkötelezettség, lehet profizmus, lehet hobby. Attól függően, ki mennyire mászik bele, és hogy mennyire képes elmélyedni benne. Mondjuk jellemzően a mondást, hogy e körül forog az élete, akkor szokták mondani, ha más szinte nincs is jelen, ha mindig, minden erről szól.

A legtöbb súlyosan elhízott embernek az élete az étel körül forog. Az evés mint cselekmény, és az étel, mint beszerzés, elkészítés, tárolás, stb. körül. Ez sokszor nem egyértelmű, de ha bárki alaposabban a mélyére ás, akkor láthatja, hogy bizony dehogynem. Ha valaki nagymértékben el van hízva, és ráveszi magát a lefogyásra, akkor azt kizárólag úgy fogja tudni eredményesen végrehajtani, ha komolyan veszi. Ha onnantól nem az étel, hanem a fogyás körül kezd forogni az élete. Nem hobby-szinten, hanem inkább a másik véglet felé haladva, a megszállottság szinten. Lehet elvakult, fanatikus, elmebeteg, nemnormális....ránk süthetnek sok bélyeget menet közben, de kiirtani egy olyan addigi beidegződést, ami az emberi élet legelemibb ősi ösztönére épült fel - azt hiszem nem lehet félvállról. Igen, kell hozzá elkötelezettség. Mert szembe kell menni az egész addigi életfelfogással. Mert meg kell változni. Máshogyan kell gondolkodni dolgokról, más szempontok felől kell megközelíteni egy kérdést, más prioritást kell találni, és így tovább. Nagyszabású a történet mindenképpen.

Jelenti-e ez azt, hogy ha valaki megváltoztatja az életmódját, akkor elveszíti az összes érdeklődését minden egyéb irányba? Jelenti-e ez azt, hogy ha lefogy, onnantól kezdve nincs család, nincs szórakozás, nincs munka, nincs hobby, hanem ultramaraton van, meg ironman, meg súlyzók és edzőtermek, és saláta mindhalálig...?

Jelenti-ez azt, hogy mostmár az életem soha semmi másról nem fog szólni? Hogy már nem érdekel semmi és senki, hogy nincs se Isten se Ember, csak az edzés meg a diéta? Hogy aki ebben él, annak nincs jobb dolga ezeknél, és nem is lesz soha?

A válaszom: Nem. Ez nem ezt jelenti. Ez azt jelenti, hogy ha eddig a zabálás volt a központi elem, akkor most már nem lesz az. Ez azt jelenti, hogy az élet ezer új területen nyílik ki, és új lehetőségek sora lesz majd elérhető. Tehát mert lefogytam, azért nem fogom elhanyagolni a gyerekeimet, mert az összes szabadidőmet a teremben töltöm, hanem adott esetben fogom a kölykeimet, és együtt elmegyünk túrázni vagy biciklizni - mert most már én is képes vagyok rá. Nem lettem érdektelen és unalmas. 

 Természetesen vannak szélsőséges esetek, ahogy mindig. Ahogy más témában is mindenhol vannak, akik pengehátú lovon vágtatnak, és nem tudnak megmaradni felül. De óriási hiba lenne bárkinek azért eldobni magától az életmódváltás lehetőségét, mert egy rosszul elképzelt világtól retteg. Mert egy nem létező, általa hibásan kreált defektes valóságtól menekül. Persze hogy félünk. Persze hogy bizonytalan minden. De egyvalami állandó: az egyéniségünk. Saját magunk szilárdan állunk a körülöttünk mozgó-forgó, lüktető és mindig gyorsan változó világ közepén. A gombon a saját kezünk van. Ne féljünk tehát változtatni, változni, mert minden csak rajtunk múlik.

Monday, 21 August 2017

Büszkeség és balítélet



Nyilván mindenki életében akad olyasmi, amire nem büszke. És olyan is, amire igen. Az elhízás témaköre elég színes palettát nyújt ebben is. Mert ugyan ki lenne büszke arra, hogy elhízott? Senki. Talán szégyellni kéne...? Ki tudja...? Mindig van valami, ami a háttérben dolgozik. Mindig van mentség, mindig van kifogás is. És mindig léteznek valódi okok, valódi akadályok, igazi nehézségek. Mert az élet már csak ilyen összetett.

A kövérségnek vannak fokozatai. Van, akit úgy lekövéreznek, hogy a BMI szerint meg sovány. Gondoljunk csak a modell szakmára. Aztán van, aki saját magát is kövérnek látja, pedig sovány. Olyan is van, aki magát tökéletesnek látja, pedig valójában túlsúlyos. Aztán van olyan kövér, aki csak esztétikai kövér. Tehát van rajta felesleges súly, de ez nem okoz egészségügyi problémát, nem okoz semmilyen funkcióvesztést az életben, egyszerűen csak van és kész. Ez a szegmens valójában nem túl széles, hiszen a túlsúly mindenképpen megterhelő az ízületeknek, a keringésnek, tehát előbb-utóbb valamilyen formában csak lesz valami következménye, de ismerjük el, létezik olyan, hogy mindez elhanyagolható. Ebben a szegmensben a társadalmi és az individuális megítélés dönt. Tehát lehet, hogy a szomszéd vagy a butikoscsaj kövérnek gondol, sőt, lehet hogy én is annak gondolom magam ha a tükörbe nézek, és lehet, hogy nem. Megjegyzem: én itt, csakis ebben a szegmensben érzem indokoltnak az önerősítő "igenis vállalom a testem, és boldog vagyok" életérzést....de sajnos egyre többször látok ilyesmit olyan helyzetben, amikor bizony nem kicsi túlsúlyról van szó, hanem olyan helyzetről, amikor komoly tennivaló lenne szükséges....Értem én, hogy népszerű az olyasmit reklámozni, ami könnyű. Könnyen talál megértő fülekre az, aki olyanokat mond, amit az emberek szeretnek hallani. Kit érdekelnek a hosszú távú igazságok....?

Tovább húzva a fonalat: a következő szint az a kövérség, amikor elkezdenek jelentkezni a problémák, az akadályok, és szépen lassan jön a társadalmi bélyeg is: már nem csak a butikoscsaj néz furán, hanem a konfekciórészleg sem tud olyat nyújtani, ami jó lenne. Jöhetnek a duciboltok...az én időmben még olyan ritka volt, mint a fehér holló, ma már komplett láncok vannak, amik kifejezetten túlsúlyosaknak kínálnak portékákat. Innen a legveszélyesebb az út, mert ahogy megyünk tovább, egyre meredekebb a lejtő. "Az út végén ott a halál"....sajnos. Nem nagyon találkozni viszont olyan jelentéssel, hogy a halál oka a kövérség volt. Mert ez csak közvetett. Általában szívelégtelenség, ödéma, keringési gond, stroke, stb....de nagyon sok alkalommal a kövérség ott bujkál a háttérben.

Nem vagyok büszke arra, hogy elhíztam. Nem keresek kifogást, mentséget, nem hárítom másra. Én voltam. Ezen a világon semmi sem történik ok nélkül de az még se nem mentség, se nem kifogás, maximum egy lehetőség az analizálásra. Mindezektől függetlenül én voltam az, aki a számba tettem az ételeket, aki megrágta és aki lenyelte. Nem más. Szerintem senki sem lehet büszke arra, hogy elhízik.

Na és a lefogyás? Igen árnyalt a kép megint. Alapvetően két irányból látom lehetségesnek: külső kényszer vagy belső indíttatás. A külső, ha valaki vagy valami megadja a lökést. Mondjuk egy orvos, aki felfest egy nem túl biztató képet. Vagy mondjuk egy partner, aki elhagy. Szóval ha nincs más választásom ahhoz, hogy normálisan tovább éljem az életem, csak a fogyás. Ezt gondolom én külső kényszernek. Belső indíttatásnak pedig azt, amikor nincs ilyen külső kényszerítő erő, hanem kvázi elegünk van, és változni akarunk. Amikor megérett bennünk az elhatározás olyan nagyon, hogy a szándékot tettek kövessék.  

A lefogyás mindkét irányból megvalósulhat. A cél elérése szempontjából mindegy milyen úton jutunk el odáig. Egyformán sikerként könyvelhető el ha a változást akarjuk és a változást elérjük. Jogunk van büszkének lenni akármelyik irányból jöttünk. Ettől függetlenül lehet jobb és rosszabb kevésbé jobb a módszer. Szerintem a belső indíttatás a jobb, mint a külső kényszer, két alavető ok miatt:

  1. Ha külső kényszerből indulunk, akkor az azt jelenti, hogy már történt valami olyan dolog, már elindult valamilyen olyan folyamat, ami nem jó. Egy kialakuló cukorbetegség, egy megterhelt ízületből adódó gond, egy lelassult keringésből eredő probléma, és így tovább. Tehát már túl vagyunk egy nem, vagy csak nagyon nehezen visszafordítható folyamaton, ami az egészségünk szempontjából nem jó.
  2. Ha továbbnézünk, és megvizsgáljuk, hogy a lefogyás után mi következik, két fő utat láthatunk: visszahízás, vagy súlytartás. Ha meg akarjuk tartani az eredményt, akkor szükségünk lesz arra a belső indíttatásra, egészen életünk végéig. (Úgy sem biztos, hogy összejön, de legalább esélyes) Vagy folyamatosan külső kényszerek fognak visszarugdosni arra az útra, ahol haladnunk kéne. Viszont minden kitérőnél egyre rosszabb állapotba kerül a testünk.
Szóval véleményem szerint a legjobb út az, ha az életmódváltás nem külső, hanem belső irányból indul.

Érdekes kérdés, vajon van-e példaértékű fogyás? Első körben azt mondanám nincs, mert predesztináltan ott van a problémakörben, hogy valaki el volt hízva, tehát eleve nem lehet jó példa senkinek. Ezen túllendülve viszont feltehetem úgy a kérdést, hogy az elhízottak esetében lehet-e jó példát állítani? Lehet. A sokféle lefogyási lehetőség közül hiszem, hogy vannak jobbak és rosszabbak. A jobbak közé egyértelműen az orvosi beavatkozás nélküli, belső indíttatású fogyásokat sorolom, ahol az emberi elme irányít, és nem a kés, vagy a kemikália. A kevésbé jó is jobb, mint a rossz, és a rossz is jobb, mint a semmi. Mert a dolgok relatívak általában.

Büszkének lenni és ítélkezni olyan emberi, gyarló cselekedetek, melyeket mi emberek általában így vagy úgy, de megteszünk. Szándékosan vagy véletlenül, jót akarva vagy gyűlölködve, szerényen vagy arrogánsan, korrektül vagy igazságtalan módon, jogosan vagy jogtalanul. 

Azok akik ebben a kérdésben sok tapasztalattal bírnak, érezhetnek némi társadalmi felelősségvállalást....azok irányába, akik keresik a válaszokat. A világ jobb hely lenne, ha azok, akiknek van mit átadni átadnák, és azok, akiknek kell, átvennék a hasznos információkat.