Monday, 5 February 2018

...együtt megcsináljuk...?


Régóta érik bennem ez a poszt, de sokszor nincs elég idő, hogy nekiálljak kiírni magamból. Ez az egész lefogyás, életmódváltás téma addig nem fog veszíteni az aktualitásából, amíg a bolygó lakosságának a jelentős része túlsúlyos. Márpedig ez a helyzet. Talán az első és legfontosabb pont, hogy leszögezzük: a túlsúly nem jó. A túlsúly ártalmas. Ártalmas az egészségre, és ártalmas az önbecsülésre. Az egészséggel kapcsolatban egyértelmű a miért, az önbecsülés már kissé összetettebb dolog. A második fontos lépés, hogy tenni akarjunk ellene. Ha valaki ezen is túl van, akkor jön a harmadik szint: De hogyan?

Hogyan kezdjünk neki, hogyan álljunk hozzá? Hogyan legyünk képesek végigcsinálni? Hogyan változtassunk az életünkön, ami nyilvánvalóan azért alakult ki olyanra, amilyenre, mert ahogy élünk, úgy élünk. Unásig ismételt közhely, hogy milyen nehéz. Maga az átalakulási folyamat azért baromi nehéz, mert a legkomolyabb dolgot kell megváltoztatni az életünkben: önmagunkat.

Nyilván nem véletlen, hogy szerte a világon bevett módszer az életmódból adódó problémák megoldására a közösségi vonal. Az indulatkezelés, az alkoholizmus....a sok sikersztori mögött általában ott van egy mentor, egy "mérgestárs", egy "buddy", akit fel lehet hívni, ha szemezek a pohár itallal, vagy ha úgy érzem, hogy a "mérges pókok csipkedik az agyamat". Kell valaki, aki ott van, és megállít. Akihez lehet szólni, aki megérti, mert átélte, és tudja. Tudja, hogy egyedül nem megy.


Ideális esetben a társ az életben is társ, tehát ott van hogy úgy mondjam kéznél....férj, feleség, barát, testvér, szülő, egyéb rokon, stb. Nem ideális esetben segíthet egy közösség. Egy facebook-oldal, egy baráti kör, egy egyesület, vagy akár egy alapítvány. A lényeg, hogy valaki, akivel meg lehet beszélni a kérdéseket, amikor elérkezünk egy útkereszteződéshez. Valaki, aki járt már arra, és visszajött az útról, és tudja hova vezet.

Valamiért én hiszek ebben. Hogy ez így képes működni. Egyenlőre a hit marad csak...mert a bizonyosság ideje még nem jött el. Én szerencsés vagyok, mert szupportáló családom van, sőt, magammal sikerült rángatni mindenkit, és ma már nemcsak a feleségem és én, hanem az összes gyerekünk is sportol, és tudja, hogy mennyire fontos, mit, mikor és mennyit étkezünk. De tudom, hogy vannak olyanok, akik nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy segítő, támogató környezet vegye őket körbe. Mert a kollégák, vagy a haverok sokszor nem ilyenek. Az embereket sokszor vezeti sajnos irigység, káröröm, rosszindulat. 

Menthetetlenül hiszek abban, hogy a közösségi médiának igenis lehet jó szerepe, és nemcsak rossz. Hogy nem csak elidegeníti az embereket, megöli a kapcsolatokat, és zombivá változtatja a 10 éves gyerekeinket. Tény, hogy messziről nézve ez az egész még nagyon gyerekcipőben jár, és sokminden nem teljesen világos. Érteni kell hozzá, látni az összefüggéseket, venni a jeleket. Ez nekem nem mindig megy. Nem mindig látom meg, mi az ami képes megmozgatni másokat, mi az, ami azt a reakciót váltja ki az emberekből, amit szeretnék. Nem baj, a jó pap is, hátmég én...

A konklúzió az talán, hogy nem adom fel, és hogy a remény hal meg utoljára :) Továbbra is hiszek abban, hogy ez az irány jó, és közelebb visz egy egészségesebb, jobb világhoz. 

3 comments:

  1. Szerintem is nagyon fontos legalább egy támogató segítőtárs, ha már belevág az ember az életmód váltásba. Naná, hogy nem olyanra gondolok itt, aki azt mondja "ugyan már, ez az egy süti nem árthat meg! " De! :)

    ReplyDelete
  2. Szia! Eszter vagyok és mostanában kezdtem el olvasni a naplódat.Elnézést a tegezésért, de a napló olyan közvetlen és jó hangulatú, gondoltam nem haragszol érte.
    Csak gratulálni szeretnék az elért eredményhez és el szeretném mondani, hogy nagyon-nagyon motiváló a naplód. E.Ü. okok miatt diétáznom kell, rengeteg erőt merítek a soraidból. Nagyon pontosan tudod megfogalmazni azt, amit egy diétázó érez ezen a nehéz úton, mert önmagunkon változtatni az egyik legnehezebb dolog a világon.

    Köszönettel
    Eszter

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Eszter! Egyáltalán nem haragszom a tegezésért :):) Nagyon örülök a megjegyzésednek, és jól esik amit írsz. Általában nagyon kevés visszajelzést kapok, de amikor ilyesmit olvasok, mint amit Te írtál, mindig úgy érzem, hogy akkor volt/van értelme csinálni ezt a blogot. Nagyon örülök, ha bármilyen mértékben segíteni tudtam/tudok Neked. Kívánom, hogy minden célodat elérd, és ha szükséges, keress bármikor! Köszönöm.

      Delete